Első látásra

Huszonnyolc hosszú évet kellett várnom arra, hogy a világ különböző pontjain látott szebbnél-szebb nagyvárosok, türkiz árnyalataiban pompázó óceánpartok, gránitsziklák, vagy épp kopár sivatagok luxusa után élőben is megcsodálhassam kis országunk egyik nyári szenzációját, a tihanyi levendulamezők virágzását. Pedig nyaranta rengetegszer járok a balatoni Provanszban, de eddig még nem volt alkalmam élőben megcsodálni az ottani izzó levendula …

Est, három percben

A vasárnapi naplemente a Balaton déli partján ért. Ahogy a szemesi kikötőben sétálva elértünk a móló végéig, egy különleges élményben volt részem. Álltam a márciusi szélben szuggerálva a vizet, vágyakozva a nyár után, amikor figyelmes lettem a három nagytestű madárra, ahogyan a tó fölött repülnek. Egyre közelebb értek, így tisztán kivehető volt a három hattyú …

A szerencsés tizenhatos

Amikor csak tehetjük a férjemmel, kimozdulunk a négy fal közül, és izgalmas helyszíneken szívom magamba az élményeket, kultúrákat, apró csodákat, amiket a rövidke életutunk felkínál. Az elmúlt hétvégén inspirációból bőven kijárt... Először is gyönyörű időnk volt, a tavasz stílszerűen március első napján ránk mosolygott a maga kellemes 15 fok körüli hőmérsékletével. Ki is használtuk ezt a …

Nyeregben

Szintén hajnal van, 14 százalék hangerőn könnyed lounge jazz szól online, és kezdem elfogadni, hogy még sok-sok éjjeli írás vár rám. De ennél kiválóbb időpont nem is létezhet számomra: csend van, amit csak az óra kattogó másodpercei, vagy a hűtő hangja zavar meg. Ücsörgök az étkezőben, a gondolataim teljes nyugalomban szárnyalhatnak, mert sem telefoncsörgés, sem …

Itt ülök hajnalban a gépem előtt, 70%-os étcsokit majszolok, és közben már többször is elbóbiskoltam... De megígértem magamnak, hogy még mielőtt lefeküdnék aludni, felkerül ez a rövidke bejegyzés, mert a visszajelzésekből tudom, hogy sokan szeretnek reggelente olvasni. Köszönöm! : ) (De most miattatok nem alszom, pedig tegnap hétkor keltem, három óra alvással a hátam mögött!!) Így …

Hétköznap

A tegnapi nap egy olyan nap volt, amilyet mindig is képzeltem, ha majd felnőtt nő, feleség válik belőlem. Reggel kilenctizenökor, (nem túl korán, nem is túl későn) a zuhany alatt álltam, és fejben terveztem a napom. Hajszárítás közben kaptam egy finom kávét és némi harapnivalót a kedvesemtől, amelyet a természetes, nappali smink (részben természetes, mert …

Ahová minden út vezet

Az utolsó, decemberi bejegyzésem után néhány órával már kilométerekkel a föld fölött jártam, és magam mögött hagyva a 2013-as év sikereit, kihívásait, negatív és pozitív emlékeit, az olasz főváros felé vettem az irányt, hogy szilveszterkor az ottani szenvedélyes temperamentummal és optimizmussal teli levegőt szívjam magamba. Többször jártam már a csizmában, de Rómához még nem volt …

New York

Meleg fények, csilingelő hangok, fűszeres, édes illatok, szeretetteljes ölelések, őszinte kacagások, porcelán tányérok, evőeszközök csörrenése, meghitt békesség az asztal körül, csillogó szemek a fa alatt. Számomra ez a karácsony, ezt az pár napot én így élem meg. A karácsony az az ünnep, amikor ha valaki nagyobb családban él, és persze nem öntörvényű bitang, tetszik vagy …

Vásárnap

Vasárnap kilátogattunk századmagammal a Bazilika előtti karácsonyi vásárra. Az egy héttel ezelőtti Advent Brunch bejegyzésemmel a halál fia voltam, pontosabban "sznob lánya", ezért úgy döntöttem ma inkább eltitkolom mit, hol ettem, és egy karácsonyi vásárral egybekötött rövidke bejegyzést írok a stílus fül alá. A szokásos betlehemi jelenet, az óriás adventi koszorú és a kucsmaárusok mellett …

Diótörő és a leopárd

Odakinn a háztetőket, a kopasz fákat mindenütt puha hó borítja, amelyet helyenként aranysárgára festi a házak ablakán kiszűrődő meleg fény. Öröm, igzatott készülődés és a gyermekek kacagása hallatszik. Megérkeznek vendégségbe a szülők, a gyerekek, és mindenki kedvence, a mókás bácsi is, aki mindig valami különlegességgel szórakoztatja közönségét. Szívélyes öleléssel üdvözlik egymást, szinte érezhető a szeretet …