A lélegző játék

Közel két évvel ezelőtt, amikor autóztunk Magyarország felé, eldöntöttük, hogy lesz egy kiskutyánk. Alaposan átgondolt ötletünk eredményeképp, nem sokkal később úton voltunk visszafelé, az ölemben már a 8 hetes Kiflivel (kedveltebb nevén Csücsipók vagy Poki), a hófehér, magyar csivavalánnyal. Mindig is vágytam egy ilyen fajta kutyusra. Nem divatból, nem azért, hogy a karomon cipeljem, hanem leginkább szeretetet akartam adni és kapni egy ilyen törékeny pinduri szívtől. Sosem tudtam magam elképzelni egyetlen nagy testű kutya gazdájaként sem, és szerencsére a párom is rajong ezért a fajtáért, így nem kellett nagyon rábeszélni. A legszebb kiskutyát választottuk ki az 4 testvére közül. Kajla fülei és ennivalóan édes pofija azonnal elrabolta a szívünket. Nincs nehéz dolgom a nevelésében, mert jó alomból jött. Ő a tipikus jól nevelt, végtlenül kedves és szófogagó, fegyelmezett kutya, akivel megjártuk már Milánót, Svájcot, többször Magyarországot, vagy épp Berlint, na meg jó néhány ott alvós horgásztúrát, és kivétel nélkül gondtalan élmény jelentett a vele való utazás.  Ugyanakkor nagyon kell rá figyelnünk, mert bárkihez odacsapódik, akivel úgy viselkedik, mintha a gazdája lenne. Teszi-veszi magát, tetszeleg minden két lábú idegennek. Ő a mi kis Pokink, aki nem mellesleg épp ma, azaz december 22-én lett 2 éves. Ez alkalomból írtam néhány gondolatot a négy lábú családtagjainkról.

Az az anyuka, akinek két gyermeke van, a második várása közben biztosan feltette titkon magának azt a kérdést, hogy “vajon a másodikat is ugyanúgy fogom szeretni, mint az elsőt?!” Hát persze! Micsoda hülye kérdés. – Gondoltam ezt, amíg fel nem tettem ugyanezt a kérdést magamnak. Hamarosan el is indulhatott ennek megtapasztalása, ugyanis egy sorsszerű döntés következtében, március elején megérkezett hozzánk Leila (kedveltebb nevén Cigó Jánosné), a második “gyermekünk”, akit 11 hónaposan vettünk magunkhoz, legjobb tudomásom szerint egy kutyatartásra még éretlen tizenévestől. A kis fekete gombócról már az első napokban kiderült, hogy teljes ellentéte a minden mozdulatában kecses Kiflinek. Egy igazi trampli – a szó legkedvesebben vett értelmében! A mozgása egy bulldózer, a táplálkozása mint egy disznóé, a testfelépítése, állása, mint egy testépítőjé, a stílusa mint a pokróc. Akaratos, erőszakos, féltékeny sajtkukac, szerzett pszichés és lelki gondokkal küzdő kislány. Ő a végtelenül szeretetéhes, komplexusos enyhén “duci lány”, aki kezeletlen mozgásszervi megbetegedéssel (patellaficam), ember/gyerekiszonnyal, valamint dupla fogakkal került hozzánk. A cukorbetegsége és a talán ennek következtében kialakult részleges vakság gyanuja most merült fel bennünk. Másfél évesen még képtelen a szobatisztaságra, a kanapé alá bújva ugatja a vendégeket, irigy a másik játékára, és rettenetesen pofátlanul kunyerál. Valószínű azért, mert megszokta, hogy neki még egy egész zacskó csokis kekszet is szabad volt felfalnia. Mondhatom, nincs könnyű dolgunk vele a mindennapokban, mert kissé elhanyagolt kutyaként került hozzánk. Ezek ellenére, vagy még inkább pont ezekért a “fogyatékosságaiért” nagyon megszerettük az egyéniségét. Valójában egy igazi domináns ösztönállat, aki amit akar, azt megszerzi. A nap fénypontja számomra, amikor hazajövet MINDIG az ajtóban ficánkol szájában a kedvenc patkányával és várja, hogy millió édes kutyapuszival üdözölhessen, vagy amikor reggel apa kiviszi őket, majd visszafelé jövet megengedi neki(k), hogy néhány puszira felugorjanak az ágyra és felébresszenek. Igazán szeretnivaló kis eb, nagyon hálás vagyok az ismerősömnek, aki segített a mentőakcióban, és Anyukámnak, aki vállalta a biztonságos szállítását Németországba. Kicsit megértem azt, aki túlad a kutyáján csak mert beteg, nem is olyan cuki mint kicsiben, neveletlen, esetleg agresszív, hisz ezeknek a helyreállítása türelmet, következetességet, érettséget és energiát kíván, ami nem mindenkinek van. Szerencsére mindannyian mások vagyunk. Egyelőre a pozitív és negatív tulajdonságai azonos arányban vannak jelen, a jövőben azon leszek, hogy ez az arány jó irányba változzon.

A találkozás

Az első nap Kifli barátságosan és nyitottan fogadta. Széles farokcsóva, a ház büszke “körbemutatása”, popsi szaglászás. Sőt, már-már túlságosan rácuppant az új barátnőjére: kergette, játszani próbált vele, nem tágított mellőle, mert láthatóan érdekelte a kutyus jelenléte. Jánosné az ilyenkor természetes reakciót mutatta, kissé megilletődött volt, zavartan, gyors léptekkel rohangált fel s alá, mindent végig szimatolva felfedezte az új környezetét. Másnap reggel kezdődött a kalandos életünk első napja, a féltékenységi és falkavezérségi játszmák lassacskán előjöttek. Amikor Kiflinek leesett, hogy a “betolakodó” nem csak egy napos látogatóba jött, komoly megfigyelésbe kezdett, és újra minden lépését figyelni kezdte az új jövevénynek.Séta, két kutyával az elején vicces volt és kivitelezhetetlen, mert Kiflit zavarta egy másik kutya jelenléte. Morgott rá, és gyakran odakapott. Szerencsére ez három nap alatt megszűnt, azóta leggyakrabban már póráz nélkül futkározunk nagyokat a közeli erdőkben, vagy tavak partján. Megfigyeltem, hogy Leila szinte sokkot kap pórázon, mintha túl akarna lenni a sétán, húzza azt, és teljes erejét beleadva, földre lapulva teper. Valószínű sosem tudom meg milyen trauma érhette, bár néhol épp azt írják ez a vezérség egyik jele is lehet.Négyesben töltött kilenc hónap után már együtt szunyókálnak, puszit adnak egymásnak, a legjobb közös időtöltésük a birkózás, a kanapén apa hasán lustálkodás, és az 1 méteren belüli követése. Ennyi idő után Leila Cigó Jánosné sem tűnik már olyan tramplinak mint az elején, az pofija is napról napra egyre bájosabb, és felfedezhető benne a mélyen szunnyadó kislány is. Már kevésbé harapdál játékkor, a számító bélpoklosságát is lassan elfelejti, és habzsolás helyett már lassabban eszik, egyre inkább kezdi kiválogatni a számára ízletes falatokat. Hogy ugyanúgy szeretem-e a második gyermekem, mint az elsőt? Nos, talán már jobban is, mert tudom mennyire nagy szüksége van rá.

Mi okból tartunk kutyát?

Egy kutya rengeteg szeretetet ad. Kettő, dupla annyit! Van, hogy megbántam, hogy egyáltalán egy kutyát is magamhoz vettem, leginkább a kedvenc fekete ruháim viselésénél, amikor a vastag szálú ezüst nappali szőnyeget négykézláb súrolom az akaratlanul elengedett pisitől, vagy amikor a fehér kanapéról kapargatom a májkrémes hányást, vagy a vércseppeket. Ezek a kutyatartás igazi velejárói, nem pedig a szelfi. A gazdi szó nem jelent egyet az ágyban mellettünk szuszogó és arcunkat lefetyelő, vagy Luivutyon kabátkában hűségesen tipegő felelős kutyatartással, és abban sem merül ki a gazdi fogalma, hogy mindezeket a pillanatokat megörökítve közzé tesszük valamelyi közöségi oldalunkon a tökéletes gazdi-képet prezentálva. Vannak kutya “felhasználók”, akiknek csak egy divatkellék a választott eb, illetve vannak, akik társnak választják őket, akiknek a nevelésére, valamint a mindennapi feladatok ellátására is van elég idejük, türelmük, kedvük. Legvégső esetben jön a lepasszolása egy családtagnak, vagy rosszabb esetben az állatmenhelynek. Vannak esetek, amikor érthető okokből kell megválni a háziállatainktól, ilyenkor a vérző szívű ex gazdi időközönként azért érdeklődik a kis csemetéje hogyléte felől. – És vannak esetek, amikor ez nem így van.

Két nap múlva karácsony. Biztosan sokan gondolkodtak el azon, hogy kutyát ajándékozzanak. Saját történetemből kiindulva csak egyet javasolnék: alaposan fontolja meg az, aki ilyen ajándékban gondolkodik. Tudom, számtalan megható videót láthatunk arról, hogy miként zokognak örömükben a gyerekek, anyukák vagy nagymamák amikor a dobozból egy picike, masnival átkötött szőrpamacs bújuk elő, de mielőtt ilyen emlékezetes örömöt szeretnénk adni valamelyik családtagunknak, néhány dolgot át kell gondolni.

Milyen célból?

Kedvtelésből, vagy versenyeztetés céljából? Ha egy az anyjától leválasztott kiskutyát hazaviszünk, onnantól kezdve mi vagyunk a családja, és 10-16 évig ugyanennek a családnak a tagja szeretne lenni. Megfelelő tartással jobb esetben még tovább is. Ha kedvtelés céljából tartott kutyára vágyunk, valamint nem ragaszkodunk a drága és felesleges törzskönyvhez, érdemes állatmenhelyeken is körülnézni. Ott is találunk fajtiszta kutyákat, ha ez az egyetlen kikötésünk. A menhelyi kutyák is ugyanazt a szeretetet adják, ugyanúgy hű társunk lehet, mint a több tíz-, vagy százezrekért megvásárolt társaik. A tenyésztőtől vett kutya sem minden esetben garancia a kiváló egészségre és genetikai hibák mentességére, ugyanúgy a menhelyi is sok esetben egészséges, és örömökkel teli élet ígér.

Van elég időnk rá?

Egy kutya nem érti meg, ha dolgoznunk kell, és emiatt napi 9 órát nem vagy vagyunk mellettük. Ugyan beletörődik és elfoglalja magát, de minden egyes alkalommal amikor meghallják a hazaérkezésünket, onnantól érzik magukat teljesnek és boldognak. Nekik a másik legnagyobb boldogsága és jutalma az életében a séta. Eső utáni sárban, fogcsikorgató jeges szélben, vagy épp 38 fokban is menni kell. (Előnyt jelent a kertes házban élők, ahol a nagy futkározásokkal ez ellógható néhányszor.) Szerencsés vagyok, mert én megtehetem a napi többszöri futkározást velük. Újabban beteszem őket a kocsiba, és elmegyünk egy tisztásra, vagy erdők valamelyikébe, hogy kedvükre kifárasszák magukat. Valamikor nekem nincs kedvem elmenni, vannak nekem is rossz napjaim, amikor kikelni sincs kedvem az ágyból, nemhogy felöltözni és bezárni magam mögött az ajtót. Ilyenkor a kertbe napi 5-6x megyek ki velük, ami egy csivava termetéhez bőven elég. Ilyenkor megkergetem őket, ami nekik is jó és nekem is, mert a friss oxigén és a mozgás máris felpörgette az anyagcserém és a kedvem is. Ha viszont valaki állandó idő-, vagy kedvhiánnyal küzd, tartson inkább macskát vagy tengeri malacot.

Kinek szánjuk?

Ha 12 év alatti gyereknek, akkor számíthatunk arra, hogy a nevelése ránk marad. Ha nehezebben mozgó nagymamának, akkor lehetőleg ne vizslát, vagy egyéb nagy mozgást igénylő kutyát válasszunk, hanem inkább kis testű fajtákat, amelyekkel nem kell napi kilométereket sétálni és szüntelenül labdát dobálni, valamint amelyek termetükhöz mérten nem fogyasztanak nagy ételadagokat, ezáltal nem terhelik meg egy nyugdíjas pénztárcáját. Ha tizenévesek vagyunk és divatból szeretnék egy ölebet, csak mert cuki, akkor még csírájában fojtsuk el ennek a gondolatát. Mindenképp mérlegelni érdemes, hogy a leendő gazdi a napi rutinjába be tudja-e illeszteni. Nem csak a mostra kell gondolni. Ha valaki tudja, hogy fél év múlva cserediák programmal a Föld másik oldalára költözik, gondolja át még idejében a háziállat (nem) beszerzését.Képesek vagyunk-e fenntartni ugyanazt a lelkesedést 10-15 éven keresztül, mint az elején?A kötelező chip beültetés, az első oltás és féreghajtás az első teendők, amelyeket jó esetben a tenyésztő végez el. Ezután kezdődhet a közös életünk, az igazi (nem) játék! A kutya is legalább egyszer az életében beteg lesz, akihez nincsenek alkatrészek, és nem tudunk szerelőt hívni hozzá. Nincs cserére jogosító garanciája sem. Orvoshoz kell vinni, aki nem kevés pénzért ad neki 3 injekciót, majd közli: itt az üveg, vigyünk holnap kakimintát – még több pénzért -, adjuk be neki a tablettát napi 3x negyedet, és jegyezzük fel mit evett mikor, három hónapon keresztül. Előfurdul, hogy hány a kocsiban, végig ugatja az utat, vagy bepisil az ülés alá. Széttépi a kedvenc akárminket, megrágja a töltőzsinórt és a fadarabot úgy eszi a fentebb említett kényes szőnyegen, mintha nasit rágcsálna.

Képesek vagyunk-e türelemmel és szeretettel lenni feléjük akkor is, ha 10 év múlva is ugyanazt a labdát szeretné dobáltatni velünk, vagy nem hagyja el a rossz szokásait és minden zoknit ellop.

Ha hosszú betegségben ápolni kell. Amíg él, napi kétszer tápanyagban gazdag étellel etetni. Nincs kifogás, nincs kibújás a felelősség alól. Nincs olyan, hogy már nem érek rá vele foglalkozni. A felelős ebtartás számomra arról is szól, hogy még időben megfontoljuk a szándékot. Ezzel megkíméljük magunkat az esetleges bosszankodásoktól, valamint nekik sem okozunk csalódást. Továbbá tisztán tartani őt és a környezetét, a séták alkalmával eltakarítani utánuk, számukra megfelő táplálékkal hozzájárulni az egészséges fejlődésükhöz, megfelelően szocializálni, az együttélés szabályaira megtanítani, valamint a óvni őket a balesetektől, betegségektől, éltetüket veszélyeztető helyzetektől. Két kutyás gazdiként elmondtahatom, hogy kemény meló ha komolyan vesszük, mert pont olyanok mint az örökké 5 éves gyerekek. Csak ők soha nem fognak beszéli, felnőni és egyetemre menni.

A megfelelő táplálék kérdése megosztja a gazdikat. Van, aki a nyers B.A.R.F. (Biologically Appropriate Raw Food, vagy Bones And Raw Food) táplálásra esküszik, van, aki a tápokra, vagy a házi kosztra. Viszont mindegyik csoportba tartozó gazdi rendszeresen jutalmazza a kutyáját, különböző falatokkal, ebben biztos vagyok. Ha már megfelelő táplálék és jutifali, akkor szeretnék ajánlani egy magyar márkát, akiknek tagjai elkötelezetten készítik a kedvenceinknek szánt egészséges jutalomfalatokat kizárólag természetes alapanyagokból tartósítószer, adalékanyag, só, és cukor hozzáadása nélkül. A Fordog.hu kutyapékségükben a klasszikus, ropogós kekszek mellett megtalálhatóak olyan nyalánkságok mint a muffin, kutyafánk, popcorn és eszméletlen guszta nyalókák. Minden darabot kézzel készítenek és a legnagyobb szeretettel csomagolnak. Idén a kicsikéim ezt kapják karácsonyra, a hatalmas pihe-puha autós kutyapárnájuk mellé. Nagyon szeretik rágcsálni őket, az illatuk még nekem is kívánatos! Kiváló nasi nekik, és a hízás miatt sem kell aggódnom, mert az összetevők nem csak az érzékeny gyomrot, hanem az alakot is kímélik. 🙂

Alexandra Horowitz, amerikai pszichológus és etológus szerint:


“Azt képzelni, hogy a kutya gondolkodása egyszerűen az emberi diskurzus lebutított formája, lealacsonyító a kutyára nézve. Számomra, kommunikációjuk lenyűgöző nagysága és változatossága dacára, éppen az teszi különösen becsessé a kutyákat, hogy nem használnak nyelvet. A hallgatásuk az egyik legvonzóbb vonásuk tud lenni. Ez nem némaság: csak a nyelvi zaj hiánya. A kutyával való együtt hallgatásban nincsen semmi kínos: sem abban, ha a szoba túloldaláról bámul minket, sem abban, ha álmosan egymás mellett heverünk. Ahol a nyelv véget ér, ott kapcsolódunk össze igazán.”


Teljes egyetértésben ideballagott hozzám Kifli, felkuporgott az ölembe, majd az írás végeztével megöleltem, beleszagoltam a szőrébe, és szavak nélkül, a rezgéseimmel elmondtam neki, mennyire szeretem.  Megnyalta az orrom és kecsesen távozott. Remélem még sokáig él közöttünk – mindkettő.

 

 

Kellemes ünnepi készülődést!

Réka

 

Reklámok

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s