Riviéra álom

Javában tombol a nyár! – Illene így kezdeni a júniusi bejegyzésem, de az igazság az, hogy nemrég még elég bizarr és barátságtalan időjárást tapasztaltunk, legalábbis a Németországban élők, de ha jól értesültem róla, az otthoniak is bőven kaptak jeget – na nem a koktéljukba. Nálam már végre jó idő van, lehet előkapni a fürdőruhát, és kiköltözni a teraszra laptopostul, limonádéval a literes pohárban, miközben folytatni a nyári szín megszerzését. Én is így tettem, miután elintéztem a könyvelőt, az irodai papírmunkát, a nap hátralévő – végre napfényes – részében napolajjal bekenve magam süttetem a hasam a teraszon, és a következő, nyári hangulatú bejegyzésemen dolgozom.

Dél-Franciaország Côte d’Azur-je, azaz magyarul Azúr-partja nyáron igen kedvelt úticél a burzsujok körében – is. Pláne a cannes-i filmfesztivál idején, ahol az árak még inkább a magasba szökve automatikusan szelektálva ezzel az oda érkező turisták összetételét. Ebben az időszakban presztizs a jómódúaknak megjelenni, még akkor is, ha a filmfesztiválra nem is hivatalosak. Mindenkinek más jut eszébe a helyről, nekem leginkább a felső tízezer, a gazdag és megcsinált, feltűnő szépségű oroszok huszonévesek, és a pofátlanul gyönyörű jachtok sorakozója a monacoi kikötőben. Fehér szalmakalapos, selyemkendős nők, akik többnyire fehér, kék vagy csíkos ruhát viselnek, és magassarkúval dobják fel az elegáns fürdődresszt a part menti bárban, ahol jégbe hűtött osztrigát szürcsölnek, hasonlóan jól szituált baráti társaságban. Pedig Franciaország egyes déli részei sokkal bájosabbak, mint a feszengő és puccos riviérai látkép. Kedves kőházak, kovácsolt vas kerti bútorok és végtelen levendulamezők kápráztatják el az oda látogatókat, és ontják magukból a vidéki francia bájt, ami mágnesként vonzza oda, vagy többszörösen vissza az embereket. Bár minden évben kitűzzük a nyaralási úticélok listájára, de eddig még nem volt szerencsém megtapasztalni az ottani életérzést.

Mindenesetre lélekben már megkezdtem a ráhangolódást a nyaralásra. A belső enteriőrhöz illeszkedő stílusban rendeztem be a kertet, és két mennydörgés, valamint özönvíz szerű esőzés között készült néhány képben meg is mutatom hogy fér meg egymás mellett a csíkos, a mintás, a rattan és a már-már lassan bokorrá nőtt mentám. Minden lakberendezési üzletet elárasztottak a szezon kedvencei, a csíkos mintájú kiegészítők, és ugyan csábítóak a hajókötelek, a pici kagylófűzérek és a tengerkék színű dekorációk, textilek, én mégis addig kutattam (nem kellett sokáig), amíg meg nem találtam a hozzám és az otthonunkhoz illő színeket, és azt a néhány apróságot, amivel felfrissítettem a kerti lounge teraszt. Kissé masculin lett az összhatás, a minimál stílust megtartva letisztult, mélykék és szürke színeket választottam, amit fehérrel egészítettem ki, giccs és oda nem illő darabok nélkül. Az outfitem a Riviéra képzelt eleganciájához igazítottam, természetesen helyet kapott a szalmakalap, a klasszikus vonalú, egyrészes fürdőruha és a ma divatja, az egyébként meglehetősen trampli, magas talpú szandálok egyike. Nem gondoltam volna, hogy a 15 évvel ezelőtti holdjáró rémálmok újra vissza fognak jönni a divatba, mindenesetre imádom a kényelme miatt, nem utolsó sorban a 163 centim előnyösen kiemeli. A bejegyzés ihletője és középpontja mégis a fürdőruha. Az idei divatnak rajtam kívül leginkább még azok fognak örülni, akiknek értékrendje, testi adottságai, vagy az ízlése nem engedik meg, hogy túl sokat mutassanak magukból. Jönnek az 40-50-es éveket idéző, magasan szabott bikinifazonok, amely a hasrészt eltakarják, és a bikinialsók magasan a deréknál végződnek. Továbbá a bonyolult megoldásokkal és minden bizonnyal előnytelen barnulást ígérő össze-vissza rojtos, pántos gladiátor fazonok, valamint a kevésbé felvágott bugyi vonala, ami már a shorthoz hasonlít. És persze a mindig divatos, egyrészes fürdőruhák, amelyek közül is a feketét bármelyik évtizedben előkaphatjuk a szekrényből anélkül, hogy szégyenkeznénk ódivatúságunk miatt. Az fürdőruha különlegessége, hogy a hasrészt díszítő, redőzött kialakítású anyag egy, a beachen jóllakott pocak, vagy épp mástól kerekedő nők számára is kényelmes viselet. 🙂

Ezúton is köszönöm a Lascana márkának, hogy hozzájárult a legújabb írásomhoz, a leendő nyaralásomhoz, és a fürdőruha gyűjteményem eme klasszikus és elegáns darabbal bővítette! Mindenkinek kellemes nyári napokat kívánok, jó munkát, pihentető kikapcsolódást a nyaralás idejére! Hamarosan elkészül a következő, beauty bejegyzésem, várlak vissza titeket szeretettel!

Processed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg preset

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.