DIY testradír – 100% csoda

Ritkán látogatom a Facebook oldalam, mégis pár nappal ezelőtt, amikor arra jártam, teljesen véletlenül szembe jött velem egy cikk, ami az idei február 29-e különlegességéről írt. A cikk írója szerint ez a nap az elengedés napja – volt. “Le kell zárnunk, hogy az újat beengedjük. Minden, amire nincs már szükségünk, ki kell dobnunk.” Ezt ugyanúgy értette tárgyakra, mint emberi kapcsolatokra egyaránt. Nekem a szelektálással sosem volt gondom. Nem azért, mert szívtelen lennék, aki gondolkodás nélkül megválik a tárgyaktól és a hozzájuk fűződő emlékektől, hanem inkább gyorsan fel tudom mérni a szükségest, vagy a szükségtelent, majd gyorsan is cselekszem. Üzenetek, fotók, e-mailek, kontaktok, jegyzetek törlése búcsúzkodás nélkül lezajlott, miközben néztem az Oscar-díj átadást. A telefonom és én is néhány gombnyomással megtisztultam, “a tárhely” végre felszabadult, ezáltal a már régóta rejtett feszültségeket is elengedtem. Ösztönösen ráéreztem a tisztulás szükségességére, és még jobban megerősített ebben az olvasott cikk.
Megadtam a módját az elengedésnek, és eképpen búcsúztattam a februárt, a múltat, a telet, a szökőév napját, és egyben boldogan köszöntöttem a tavasz eljövetelét.

Nekünk nőknek, a lelki méregtelenítés mellett fontos a külsőnk ápolása is. Sőt, nagyon sokan átesnek a ló túlsó oldalára, és csak a külső szépségre fordítanak energiát, aztán nem értik, miért nem jelentkezik a várt eredmény – mert mindeközben a belső súlyosan elhanyagolt. Igaz a tény, miszerint a belső tisztulás a külsőnkre is látványos hatással van (lásd: léböjt kúra, rendszeres relaxáció, diéta, vagy a hetek óta (ki)tartó mozgás), emellett a megfelelő bőrápolás egy olyan jótékony plusz, amely a testet és a lelket is egyaránt kezelésbe veszi.
A húsvét előtti 40 napos nagyböjt kellős közepén járunk. Én is terveztem, hogy beiktatok egy 5-7 napos szigorú tisztítókúrát, mert néhány éve ilyenkor végigcsináltam egy hétnaposat, ami akkora pozitív változást hozott, hogy azóta is büszkén mesélem, és buzdítom rá az érdeklődőket. De ezúttal a vendégek sorozata, családi látogatások miatt képtelen lettem volna fegyelmezetten betartani, így pár héttel halasztottam. A léböjtnél ugyanis nagyon fontos a lelki ráhangolódás. Munkahelyi, vagy más környezetben átélt stresszes, vagy pörgősebb időszakban nem ajánlott nekikezdeni, mert az amúgy is zavart pszichét eléggé megterhelheti.

Egy hosszú, és mozgásszegény tél után nem csak diétára van szükség, hanem külső támogatásra is. Tudatos étkezés és a heti 3-4x-i mozgás mellett így a márciussal együtt elérkezett az idő, hogy a külső szépségért is tegyek valamit – valami nagyon jót!
Egy olyan keveréket állítottam össze, amit már régóta szerettem volna magam is kipróbálni. Az Interneten kutatásba kezdtem, és megkerestem a legjobb minőségű alapanyagokat, a 100 % natúr és bio, hidegen sajtolt, kezeletlen kakaóvajat, kókuszvajat és édesmandula olajat. E három, önmagában is csodatevő alapanyagból, frissen őrölt kávét hozzáadva egy tökéletes, házi testradírt kevertem ki, nagyjából 5 perc alatt.

Dobjátok ki az összes testápolót és testradírt a fenébe, pláne ne rendeljetek 4-6.000 forintért egy zacskóval innen-onnan, ha 5 perc alatt, nagyjából ugyanennyiért (Magyarországon valószínű kevesebből is) legalább az ötszörös mennyiséget el tudjátok készíteni otthon!!! – Amikor este végigradíroztam vele magam, azon gondolkodtam, hogy hogyan nyomatékosítsam majd írás közben az érzéseim és a meggyőződésem.
Mert ez valami eszméletlen! Radírozás közben a kávé – a koffein – és a dörzsölés fokozza a vérkeringést, azonnal egészséges színt eredményez, az olajakban lévő vitaminok pedig ápolják a bőrt, és benntartják a nedvességet. Nincs szükség testápolóra! Törölközés után puha, leginkább kakakó és kávé illatú baba bőr, ami másnapig megmarad, a krémeknél ismert “mellékhatás” nélkül. Az Interneten millió változatot lehet találni, de most lejegyzetelem az én arányaim szerintit:

Testradír – 100 % természetes alapanyagokból!

Hozzávalók:

20g natúr, kezeletlen kakaóvaj
20g hidegen sajtolt, kezeletlen kókuszvaj
20g őrölt kávé
1 evőkanál édesmandula olaj

A kávébabokat konyhai aprítógépen porrá őröltem. A kakaóvaj, a kókuszvaj és a mandulaolaj egyvelegét egy edényben, alacsony hőfokon lassan felmelegítettem, amíg cseppfolyós halmazállapotúvá vált. Hozzáadtam a kávét, végül egy zárható, praktikus üvegbe töltöttem a langyos, kívánatos illatú testradírom. Lezártam a tetejét, készítettem róla néhány fotót, majd elhelyeztem a kád szélére az orchidea mellé, ahol várta az esti beavatást. Díszíthettem volna mindenféle szalaggal, kötözővel, vagy címkével, de egy igazán jó “termék”, cicoma nélkül eladja önmagát. (Ez a mondat mennyi mindenre igaz…)
Alig vártam az első próbát!

Lehet dupla adagot is készíteni, gyorsan elfogy.A mozgásszegény életmód és a bőséges, egyszerű szénhidrát fogyasztás okolható a kialakulásáért, valamint nem ritkán hormonális és genetikai problémák is. A salakanyagok lerakódása miatt a zsírsejtek kitüremkednek a bőr felszínén, ami egy makacs, esztétikai kellemetlenség. – Gondolom mindenki tudja miről írtam az előbb, nem kell külön megneveznem ezt a jelenséget.
Ezeket a salakanyagokat a nyirokrendszerünk üríti ki a testből, amihez pedig gyors vérkeringés és anyagcsere szükséges.
A megfelelő mennyiségű folyadékon és napi 30 perc pulzusemelő mozgáson kívül a vérkeringést fokozhatjuk önmagában az előbb elkészített testradír rendszeres használatával, amelybe akár tetszőlegesen keverhetünk minden konyhában fellelhető természetes összetevőket is. Ez a fahéj, a narancs, és az erős pirospaprika. Mindegyikből egyszerűen készíthetünk házi, vegyszer- és adalékmentes olajakat is, amelyeket a fenti keveréket alkotó mandulaolaj helyett használhatunk. Mindhárom kivonata a bőrben vérbőséget okoz, ami azonnal felpörgeti a keringést. (A paprika olajjal óvatosan, mert a benne lévő kapszaicin veszélyes allergén.)
Házi olajak elkészítésére is vannak receptek, de semmi különös nincs benne: egy üveg tetszőleges olajban – pl. olíva, szőlőmag, mandula – egy napon át áztatunk a kiválasztott fűszerből néhány szemet. És kész. Állítólag. – Ha valakinek van tapasztalata, megköszönjük, ha megosztja velünk. 🙂

Olykor nehéz megélni a változást, de eldönteni, belekezdeni még nehezebb. Az idei tavasz talán meghozza a várt lendületet az előrelépésre, akár életmód, akár életvezetési területen legyen szükségünk az addigi szokásaink reformjára. Ez a kis házi kence egyrészt jó időtöltés – ha akadna 10 unalmas percünk -, másrészt egy lépés a természetes, “minden mentes” szépség elérésének ösvényén. Bánom, hogy nem készítettem el hamarabb, megkíméltem volna magam apró kiütésektől, állandóan alultáplált, szomjazó bőrtől, mert a bolti, mindennel telenyomott termékek az ígérettel ellentétben nem hozták a várt eredményt. (30 évesen még mindig hiszek ezeknek? Nem is értem.) Semmi ragacsos érzés, semmi módosított, mesterségesen előállított anyag, semmi tartósítószer, hanem tiszta és biztonságos alapanyagok. A kókuszvaj kibontva mennyei illatú, isteni kókusz ízű! A fent elkészített kincs arcra, karra, combokra, talpra, vagyis mindenhol alkalmazható, és ajánlott is. Hogy hogy függ össze a személyi igazolvánnyal, és egy üveg rozéval a kávés testradírom? Egy alapos, reggeli arcradírozás után néhány dolgot vásároltam a közeli boltban (ahová egyébként gyakran járok), és a kasszánál egy ránézésre szintén 30 körüli hölgyemény elkérte a személyim a palack rozé miatt. Odaszúrtam szájhúzva – ugyanakkor büszkén -, hogy harminc vagyok. Ő pedig zavartan silabizálta a magyar igazolványom dátumait. Kell ennél nagyobb elismerés?!

5f3b48_4d93c3f8635944aca746af3beeb052f3~mv2Processed with VSCOcam with a6 presetProcessed with VSCOcam with a6 presetProcessed with VSCOcam with a6 preset

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.