“Boldog karácsonyt, kislányom!”

Advent utolsó vasárnapján néhány élet-kérdést megválaszoltam magamnak, miközben a konyhában, gyertyafénynél díszítettem a frissen kisült mézeskalácsaim. Azóta elteltek a napok, lecsengett az ünnep, és lakomáktól kitágult gyomorral emésztjük az elmúlt pár napot. Kifli kutyababánk – szint egy napon velünk – egy éves lett, azután karácsony, majd lassan az év végi búcsúztató kikapcsolódás.

A ünnepek előtti sütés-főzést régebben kicsit én is tehernek éreztem, bármennyire is szeretem a karácsony többi velejáróját. A nagybevásárlás türelempróbája után több fogás elkészítése a családnak, majd a tökéletesen sikerült este után üveges és karikás szemekel, ásítozva meredünk a karácsonyfánkra.
Gondoltatok már arra, hogy legközelebb egy barátnőtökkel, vagy valamelyik rokonnal együtt készítitek el a menüt? Valamelyikőtök konyhájában, forralt borral és sült gesztenyézés közben mindenki elkészíti a saját, ünnepi menüjéből valamit, ami nyugodtan pihenhet 1-2 napot a kamrában. Kipróbáltam, szerintem ez nagyon jó ötlet! Anyu meglátogatott, és elkészítette a töltött káposztát, amiből az otthoniaknak is csomagolt bőven, míg én az édességfelelős voltam. Közben beszélgettünk, nevettünk, és nosztalgiáztunk. Felelevenítettem a rég múlt gyermekkor, amikor a szülői ház konyhájában főztünk hajnalokig. Első hallásra is fárasztóan hangzik, hogy éjt nappallá téve robotolunk a konyhában karácsonykor, nekem viszont most változott meg ennek a jelentése: szerintem ezek a percek csodálatosak! Annyira meghitt volt, ahogy emlékektől felmelegített szívvel kuporogtunk a konyhapult előtt és hófehér cukorhabbal szoknyafodrot rajzolunk a mézeskalács angyalok szoknyájára. Van abban valami csoda, ahogy felnőtt emberek, örökké gyermek lelkeli találkoznak ezeken a családi estéken.
A karácsony egy kellemes érzés, ami egy időre beköltözik valahová a szívünk környékére, és belülről ragyogtat bennünket. Ilyenkor intenzívebben éljük meg a hétköznapokat. Ami boldoggá tesz, azt áldásnak érezzük, ami fájdalmat okot, az még mélyebben éget. Ilyenkor megnő a szociális érzékenységünk, adakozunk, erőt veszük magunkon és köszönetet mondunk, bocsánatot kérünk, türelmesebbek, kedvesebbek vagyunk, vagy csak úgy mosolyogunk. Sokan azt gondolják, hogy ez a viselkedés az év végén valóságos álszentség. Nem az! Csupán minden mentálisan egészséges ember rettentően éhezik ezekre az érzésekre. A melegségre, az odafigyelésre, a családra, a jó érzést keltő illatokra a konyhában. Kicsit újra gyereknek lenni, kényelmesen elnyúlni a kanapén, együtt, gyertya fényénél vacsorázni, társasjátékozni, összegyűlni a családdal. Ezek az apró, de fontos részletek az élet fűszerei, amelyek nélkül gyorsan elrepül az év, ezért a 3 napos ünnepben próbálja az egész világ belesűríteni mindent egyben, hogy elegendő töltést kapjanak a következő évre. Ez teljesen rendben van így, ilyenkor igazoltan megengedett az ömlengés és a szentimentális viselkedés – mégha idegesítőek is a közösségi oldalakon megmutatkozó érzelmi csöpögések.

Miért csak három nap a karácsony?! – Ilyen tájt mindig ezen gondolkodom. – Amikor fénybe borul otthonunk, ráérünk gyönyörködni a karácsonyfában, vagy amikor csak megköszönjük, hogy élünk e világon. Amikor gondosan, a legnagyobb szeretettel elkészítjük a vacsorát, és a szeretteinkre időt szánva hirtelen annyira fontossá válik, hogy együtt üljük körül az ünneptől csillogó asztalt. A csillogó díszek, a karácsonyfa, a mézeskalács, a fahéj illata, az angyal, vagy Michael Bublé karácsonyi albuma mind csak egyszerű jelképek, amiket az év végére ráerőltetünk, mert ezektől egyszerűen jobban érezzük magunkat.
Vajon hogyan lehet akár minden nap karácsonyunk? – Meg kell tanulni szeretni és elfogadni.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a karácsony a szeretet és a szív ünnepe, nem a tökéletesen masnizott ajándékoké. Ezt azok tudját a leginkább, akik egyedül, szerényen, vagy mélyszegénységben töltik az ünnepeket, akik csak önmagukat tudják adni, örömet és emlékeket a hozzátartozóiknak tárgyak helyett. Viszont önzetlenül szeretni megtanulni nagyon nehéz – egyelőre még nekem sem megy. Rájöttem, hogy szeretni nem más, mint önmagunk szeretete, amiből következik mások elfogadása és tisztelete, azaz mások szeretete. Ha egyszer ráérzünk az önzetlen szeretet ízére, soha többé nem akarjuk majd érezni a fűszer nélküli élet ízeit. Néhány képpel, és a kedvenc hókifli receptemmel búcsúzom az idei ünneptől.

Hókifli – alaprecept

  • Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
  • 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 10 dkg búzaliszt
  • 13 dkg édes vaj
  • 1 dl zsíros tejföl
  • csipet só

A töltelékhez

  • 10 dkg darált, vagy késes aprítógépben finommá őrölt dió, mák, vagy pirított törökmogyoró, de lekvárral is tölthetjük – ebben az esetben a cukrot hagyjuk ki.
  • fél deci tej
  • tetszőleges édesítőszer (a vendégek kedvéért kristálycukorral ízesítettem, amiből 5 dkg-mot használtam)
  • fél citrom héja és leve

Elkészítés:

A két lisztet összekevertem, és a kisebb kockákra vágott vajjal, kézzel elmorzsoltam, majd hozzáadtam a sót, a tejfölt, és géppel tésztává gyúrtam. Rögtön ki is nyújtottam, (elég vékonyra, 1-2 mm) és egy nagyobb pohárral kör alakokat szaggattam. Eddig kb 5 perc telt el.

Jöhet a töltelék.

A tetszőleges hozzávalókat összekevertem, a tészta lapok felére rákanalaztam, egymásra hajtottam a két felet, kissé összenyomkodtam, kifli alakot formáztam. (Most nézem a megmaradt 5 darabot, hogy az egymásra hajtás miatt inkább van félhold alakja, mint kifli.) 180 fok, légkeverés, 20 perc alatt világosbarnára sütöttem. Ha teljes kiőrlésű lisztet használtok, az amúgy is barnás színű tészta nem fog nagy eltérést produkálni a sütés végére, nehogy arra várjatok, mert megéghet. Langyos állapotában megforgattam porcukorban, így lett igazi hókifli kinézete.

Ami szerethető ebben a süteményben az az egyszerűsége, és az, hogy pár órával később, amikor a tészta teljesen átveszi a töltelék aromáját, egyáltalán nem érezni a a teljes kiőrlésű liszt jellegzetes “fűrészpor” ízét. Tehát érdemes megfontolni a kevert lisztes változat elkészítését.

5f3b48_df08a0b290644702bdeba05932c319ca~mv2-2Processed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with a4 presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg presetProcessed with VSCOcam with acg preset

Nekem az idei karácsony minden szempontból máshogyan telt. A családomtól 1000 kilométerre, plusz 15 fokban és verőfényes napsütésben készültem a második családom örömére. De az édes sütőtök krémleves és a last minute második adag megfőzött töltött káposztám, valamint életem első isteni bejglije, és a valóban csodálatos este sem tudta elűzni a szívem egyik kis darabjából a különös szomorúságot, hogy a személyemmel idén nem köszönthettem az otthon maradt enyéim a szeretet ünnepén. Nekem idén nem jutott mami zserbójából…
Miután Anyukám megfőzte nekünk az első adat káposztát Advent utolsó vasárnapjának estéjén, el kellett indulniuk haza. Számomra az idei karácsony legjelentőségteljesebb és a legmeghatóbb mondata akkor hangztott el, amikor az ajtóban búcsúzva megölelt, és elcsukló hangon kimondta azt a gyönyörű mondatot, amit egész évben várunk, ami most jobban fájt a szívemnek, mint valaha: “Boldog karácsonyt, kislányom!” Majd beültek az autóba, és a lehúzott ablakon kihajolva búcsút intett. Erre pillanatra örökké emlékezni fogok.

❄ ❄ ❄

Réka

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.