Meseváros, álomország

Hiába egy új gasztro bejegyzés írásának terve a szokásos, csendes vasárnapon, helyette egy rögtönzött szöktetés felülírta a rizottóm. Az olasz iránti lelkesedést megtartva, harminc perc alatt becsomagoltam kicsit és nagyot, majd Dél felé vettük az irányt. Pár órával később, a Garda-tó fölött, egy pálmafákkal szegélyezett szálloda gőzölgő jakuzzijában a siker titkáról, a sikeres emberekről, az önmegvalósításról, a munka és a hobby határvonaláról elmélkedtem. Arról, hogy hogyan viselkednek az igazán sikeres emberek, mi az életútjuk, honnan jöttek és meddig jutottak el. Vajon mindenkiben benne van a lehetőség, hogy sikerre vigye azt, amiben tevékenykedik, vagy az igazán nagy és ismert tehetségek, nagy emberek, vezetőknek a sorsa eleve elrendeltetett volt már a születésük pillanatában?! Tényleg bárkiből lehet sikeres ember, ha elszántan törtet a célja felé? Beírtam a keresőbe a siker szót, mert érdekelt, hogy mások hogyan vélekednek erről a roppant összetett fogalomról. A különböző látásmódokat mik sem bizonyítják jobban, mint a következő sorok:


“Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes.” – a logikus. (Albert Einstein)

“A sikeres ember megkapja, amit akar. A boldog ember örül annak, amit kap.” – a szerény. (H. Jackson Brown)

“A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.” – az igazmondó. (Henry Ford)

“A világ tele van középszerű emberekkel, akiknek egyetlen céljuk, hogy a sikeres embereket lejárassák.” – az ironikus. (Ian Gibson)

“A sikeres ember és az átlagember között az a különbség, hogy mennyi kritikát bírnak el. Az átlagember nem nagyon bírja a kritikát, ezért marad átlagos az élete. Ezért nem lesz belőle vezető. Az átlagember félelemben él, hogy mit mondanak vagy gondolnak róla mások. Ezért éli úgy az életét, hogy a többi átlagemberrel tart.” – a józan követendő. (Robert Toru Kiyosaki)


Görgetem az oldalakat, de eddig semelyik igazán nagy ember sem fogalmazta meg, hogy a siker, csupán szerencse. A sikert magunk hívjuk elő az egymást követő, tudatos tetteinkkel.
A személyiségfejlesztő tutattágítás eredményeképp elkezdem jobban belakni a wifelifestyle.com-ot, és úgy használni, ahogyan kedvem van – mindenféle elvárások megfelelési kényszere nélkül. Vannak napok, amikor csak egyetlen képet, egy verset, egy zenét, vagy valamilyen inspiráció morzsát van kedvem elhinteni – a lényeg ezentúl a kötetlenség.

Ezer éve nem írtam utazásról, noha cseppet sem voltak unalmasak az elmúlt hónapok, viszont kellett egy kis idő, amíg letisztul bennem néhány felvetődött kérdés, amelyek a hónapok tapasztalatában önmaguktól megválaszolásra kerültek. Utazásról írni kényes téma. Vannak utazó blogok, amelyek íróit az éltet – a szerencsésebbek abból is élnek -, hogy utaznak szerte a világban. Olykor több száz, vagy többezer eurót is keresnek egyetlen képpel, vagy bejegyzéssel. Magyar vonatkozásban ez ritka, ám akik külföld felé nyitnak, és bátrak, valamint elég kitartóak, esetleg még jól is csinálják azt amit, a lehetőség megtalálhatja őket is.
Utazni lehet pofátlanul és csendesen is. Mindkettőhöz volt szerencsém, mindkettőnek megvan a maga szépsége és eredménye. Mostanában a csendes korszakomat élem, ezért mérséklem az aktivitásom ez idők alatt az “egyperces közösségi oldalamon”, mert rájöttem, hogy sokkal jobb egy tartalmasabb írást, vagy fotóalbumot összerakni, mint egy-egy likevadász képpel letudni egy szép programot, amiben megannyi emlékkép született. Szeretnék a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni a képekre, mert szeretek dokumentálni, és attól függetlenül, hogy telefonnal, vagy a fényképezőgépemmel készültek, meogsztani azokat néhány gondolattal átszőve. De azt is elképzelhetőnek tartom, hogy szabadon szárnyalva, csak egyetlen fotót megosztva, kommentár nélkül. Miért is ne? Miért kell nekem mindig hosszasan csicseregni?! : )

Fotók. Ki, mit, miért is fényképez?

A válaszok sokszínűségéből csak néhány, a mai kort érintőek a megmutatom miben vagyok tehetséges, megmutatom milyen tárgyak vesznek körül, megmutatom a munkám – vagy a hobbym,  megmutatom melyik társadalmi csoporthoz tartozom illetve szeretnék tartozni , megmutatom milyen szerencsés vagyok.
Ha már az utazás témájában lubickolok és fotókról jegyzetelek, nem mindegy, hogy utazást megörökítő fotókról van szó, amelyekből a legszebbek megosztásra kerülnek, vagy fotók miatti utazásokról, amelyek jó eséllyel meg is mérgezhetik a pillanatokat azáltal, hogy fejben non-stop kreatív igazgatói tevékenységet végzünk, amikor a tányér makarónit elénk teszi a pincér. Vajon ez egyszerűen egy tipikus alkotni vágyó művészlélek csillapíthatatlan éhsége, vagy a szép fotók iránti szerelem, ami könnyen elveheti a józan eszünket, és átveheti az irányítást az utazások alatt. Bármelyiket is jelöljük meg válaszként magunkban, a másik féllel ez gyakran konfliktus forrás lehet, ha az utitársunk kevésbé mániákus ezen a téren. De ha figyelmet fordítunk arra, hogy mindenki jól érezze magát, és a másik hobbiját tiszteletben tartva akad néhány perc türelmünk, egész kellemes időtöltések is kisülhetnek ezekből a romantikus kiruccanásokból.

Kilenc hónapja már, hogy hármasban élünk. Kifli, (családban ismertebb nevén Csücsipék) kutyusunkat szerencsés élettel ajándékozta meg a sors. Bárhová is megyünk, mivel ő a “szőrös kislányunk”, velünk jön. Bár autózni nem egyszerű vele, hiába több ezer kilométert tudhat maga mögött 11 hónaposan, ugyanis 120 felett anya vagy apa melegét kell szorosan éreznie, hogy megnyugodjon. A legismertebb olasz úticélok után ezúttal a varázslatos Velencét és a Garda-tó szépségét is megmutattuk a kicsinek. Persze mindebből csak a hosszú sétákat, vízparti futkározásokat és olasz kutyapopsik szimatolását értékelte. (Én pedig személy szerint a hétvégén több járdakövet láttam, mint látnivalót, mert állandó figyelmet igényelnek apró termetű kutyáink az embertömegek között, de még így is megéri kedvencünkkel együtt átélni az élményeket.) Kár lett volna kihagyni a látványt, ahogy a velencei galambokat kergeti! : )

Az olasz mesevároshoz korábban többször volt már szerencsém. Varázslatos, sőt, inkább elvarázsolt hely! Szűk sikátorok dohos, omladozó falai, lépcsőkön fel, lépcsőkről le gyalogló turisták tucatja, vizeken átívelő hidak, melyek alatt gondlával csónakázó, csíkos pólós, romantikára csalogató, olasz férfiak kiabálnak egymásnak dallamos nyelvükön. Víz melletti, öreg trattoriák, ezernyi, csillogó karneváli maszk és a szemtelen galambok tere, akik elől lehetetlenség elrejteni az édes, habzó borhoz kínált ropogtatnivalót az asztalon. Építészeti kifinomultságát az áttört, csipkelábakon álló, kecses épületek bizonyítják, bizarrságát pedig a vénséges házak lábazatain megtelepedő feketekagylók tízezrei. Békésen gondolázva a méregzöld tengervízen az az érzésem támad, mintha az íves, díszített ablakok mindegyikéből figyelnék néma siklásunk. Velencének hangulata bármelyik évszakban magával ragadó, mégis talán a legizgalmasabb, és felejthetetlen élményt nyújtó utazást a karnevál idején élhetünk át, ami hamarosan ismét aktuális lesz. Ez az a hely, amit érdemes felvenni a bakancslistákra, vagy amiért érdemes belefogni a megírásába…
Vajon mindegyik ablak mögött élnek? Hogy telik a napjuk? Télen is az ablakból lógva, kötélen szárítják a tiszta ruhát? Amikor fagy áll be a vízeken, gyalog közlekednek? Tényleg házi készítésű tésztát ebédelnek? A helyiek is az egyik legkülönlegesebb ékszerdoboznak gondolják a szigetet? Ezeken töprengek, ha nézem a képeket. A korábbi velencei látogatásokhoz képest, amiket agyon fotóztam, ezúttal inkább megpróbáltam élvezni a turista életet, nem a kijelzőkön keresztül. A Rialto, a Szent Márk tér és a Sóhajok hídja tumultusa helyett hangulatokat illusztráltam ezen a néhány kópián, amelyek számomra a leginkább visszaadják a Velence-érzést.

Processed with VSCOcam with b1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with a6 preset Processed with VSCOcam with b1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 preset


Elhagyva az örökké kacér meseországot, a reggeli kapucsínóm már a csizma szárának kellős közepén fekvő, Olaszország legnagyobb tavánál gőzölgött a kezemben. Micsoda reggel volt! A kutyus békésen szuszogott a szobában, mi már elsőként ültünk a ropogósra vasalt, fehér terítőkkel letakart asztalok egyikénél. Olaszoknál reggelizni mindig élmény, mert van stílusuk: frissen elkészített rántotta zöldbab ágyon, pezsgő és jó modor. A Garda-tó fölött, hatalmas tömegű sziklák magasodtak a hegyoldalba épített luxus fölé, amely különleges hangulatával első pillantásra megigézett bennünket. A Comói-tóhoz hasonlóan itt is már az odafelé vezető úton meg-megállásra hívott a szerpentineken túli Alpok lábait nyaldosó, egyedülálló panoráma, ami most komor volt és sejtelmes a felhőgallérjával, ami még sokáig kísérte a hegyvonulatot. Mivel vasárnap volt, nem sok látnivaló akadt. Alig láttunk nyitva tartó kávézót, ahol elidőzhettük volna, így körbe autóztuk a tavat, megálltunk ahol kedvünk tartotta kicsit futkározni, majd haza indultunk. Eddig bárhová is vitt az utam olasz területeken, mindenhol csodákra leltem. Nekem Olaszország, igazi álomország, amelyek közül most Garda vidékéről néhány fotóval emlékezem, ahová szeretnék még egyszer biztosan visszatérni.

Processed with VSCOcam with b1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with b1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 preset

Az utolsó előtti, őszi vonatkozású írásom végére értem, ugyanis pár nap múlva kezdetét veszi a legörömtelibb ünnepi visszaszámlálás. Így november húsz után már hivatalosan is beszélhetük a karácsonyról, pláne, hogy az áruházakban a minap díszítették fel az égig érő fenyőfákat, és a kirakatokon is Frohe Weihnachten feliratok tündökölnek, a kedvenc lakásdekorációs üzletemben pedig már csak egyetlen, lecsupaszított polcon várakozó,

leértékelt mütyűrök emlékeztetnek az ősz múltára. A hétvégén megláttam az idei évi első hópelyheit, és két napja újra letöltöttem az örökké karácsonyi zenéket játszó applikációt a telefonomra. Sok teendőm van a jövőhéten, úgyhogy most lezárom a laptopom tetejét és a nap hátralévő részében azokkal töltődöm fel, akiket nagyon szeretek. : )

Kellemes vasárnap estét!

Réka

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.