Őszi Bakancslista

A számok, papírok és táblázatok után, az írásra való lelki ráhangolódás nem egyszerű. És épp, amikor a legmélyebben el vagyok veszve a gondolataimban, megszólal a telefon, hogy este alvós vendégünk lesz, így készítsem elő a vendégszobát, és jólesne egy finom ebéd is – a vendég 40 perc múlva érkezik. Miközben még köntösben írok a kanapén kócosan, és az ebédre szánt rántott hús fontos hozzávalója is fagyasztóban pihen mély altatásban. A laptopot le kellett zárjam, majd egy perces néma csendben, magam elé meredve összeraktam a logisztikát, aztán gondos háziasszony módjára nekiláttam a feladatoknak.

…Úgy négy órával később, puccba vágott konyhával, jóllakatott férfi bendőkkel, újra itt vagyok, hogy ezúttal végre alkossak ismét valami apróságot, valami maradandót. Remélem sokadik nekifutásra ezúttal sikerül.

Szeptember elsején, nálunk Németországban, percre pontosan megérkezett az ősz. Szorgosan gyűjtöm a lehullott leveleket a kertből, és kivételesen nem a bio hulladéktárolóba dobom őket, hanem rendszerint behozom a házba, mert terveim vannak velük. Gyermekkoromban rengeteg kellemes vizuális inger ért. Anyu híres (volt) arról, hogy mindent meg tudott szépíteni: ízlésesen tálalta az ételeket, minden évben ünnephez és évszakhoz hű dekorációval kápráztatta el a hozzánk látogatókat, vagy egyszerűen csak a családját. Azért írom múlt időben, mert amint kirepültünk a fészekből, ennek lassan vége lett. Amit át tudott adni, azt átadta. Most rajtam a sor, hogy kiadjam magamból azt, amik bennem szunnyadnak, amiket hordozok magammal évtizedek óta. Felőtt fejjel, a saját bőrömön tapasztalom mennyire meghatározza a személyiségünket a gyermekként belénk rözgült élmények, képek, érzések, ezért elképzelhető, hogy ebben a pillanatban sem hallgatnék zongorazenét írás közben, ha nem jártam volna hosszú évekig klasszikus balettra, aminek köszönhetően nem idegen számomra ez a műfaj.

Szívesen díszítem a környezetem, teszek-veszek, és fedezem fel az élet adta apró örömöket.
Egyik ilyen öröm számomra a rajzoláshoz való visszatérés. Amióta az eszemet tudom, művészeti iskolában emelt óraszámban tanultam a képi ábrázolás ezen módját, de nagyjából, mióta megszereztem a belsőépítész végzettségem, nem fogtam színes cerurát a kezemben, és ennek három éve már. Így nemrég vásároltam egy készletet, és néhány rajzeszközt, hogy délutáni kikapcsolódásként, helyenként  olykor esetlen és bátortalan vonalakkal, néha-néha újra firkálgassak kicsit. Aki rajzol, az tudja mit érzek közben. Semmit! És pont ez a lényeg! Teljesen kitisztul az elme, hisz abban a 2-3 órában csak azzal vagyok elfoglalva, hogy épp milyen színekből áll össze a gesztenye külső héja, vagy hogyan érzékeltessem minél élethűbben a tó vízének fodrozódását, ezáltal valósággal terápiás hatása van, és nem utolsó sorban az alkotási vágy egyik értékes kifejező eszközét gyakorlom.

Amint beköszöntött a meteorológiai ősz, annak hangulata inspirált az én személyes “Őszi Banakcslistám” elkészítésében. Mindig tetszettek az inspirációs fotómegosztó oldalakon mások, évszakhoz kötött listáit. Szerintem az ősz a legszebb évszakunk, és úgy gondolom szerencsések vagyunk, hogy az éghajlati adottságaink révén minden évben átélhetjük. Sokan mégis ilyenkor befordulnak, amiért elmúlt a nyár, és jön az élettelen szürkeség. De miért? Mert talán nem figyelnek oda a részletekre, arra az esszenciára, ami megszínezhetné a fakó napokat:


A színpompás leveleket, vagy a talajmenti deres füvet,
A fafüst illatú levegőt, s a korai, ködös reggeleket.
Az első sál kötést, a sült gesztenyét, a diószedést,
A gőz táncát a tea felett, az őszi sétát a ropogó, őzbarna leveleken.


 

Vannak, akik ilyenkor átrendeznek, újat vásárolnak, javítanak, díszítenek, lakberendeznek, sütnek, befőznek, befestenek, kifestenek, kívül-belül méregtelenítenek, tervezgetnek, álmodoznak, kitűznek és megvalósítanak.

Processed with VSCOcam with kk2 preset
Processed with VSCOcam with kk2 preset

Hogy miket nem érdemes kihagyni a következő 3 hónapban? Nézzük csak:

Őszi Bakancslista

1. Először is nyomtasd ki, vagy jegyzeteld le magadnak az összes pontot, esetleg egészítsd ki a saját bakancslistáddal, és ha még eddig nem tettél ilyet, kezd el. Jó móka lesz ez a kis rendszerezett élménycsomag.

2. Szerezz be egy különleges ízű teafüvet egy teaházból. – Fogyassz el belőle egy csészével a reggelihez, vagy lefekvés előtt az ágyban. (Utóbbi esetében figyeljünk a koffenin tartalomra)

3. Szedj diót, és süss belőlük süteményt. Vagy egyél meg 3-5 szemet naponta. – A diófa minden része értékes csodaszer. Én már három hete diófalevél gyógyteázom, minden reggel.

4. Vegyél egy őszi British Vogue-ot a nemzetközi kiadványokat is árusító újságosnál, és szívd magadba az angol eleganciát. – Ha az őszt illusztrálnom kéne egy országgal, én Nagy-Britanniát választanám.

5. Nézz meg a moziban egy szezonális premiert, egy hatalmas popcornnal az öledben. – Itt Németországban még csak egyszer voltam moziban, akkor is mesét néztünk a nyelvi hiányosságom miatt, de amint magyar földre lépek, biztosan beiktatok egy mozit.

6. Széles mosollyal köszönj valakinek az utcán, akit nem ismersz, de kedves kisugárzása van! – A párom ezt rendszeresen csinálja. Azt mondja, kizökkenti az embereket a monotonitásból. Ezzel általában idős emberek arcára csal mosolyt. És persze az enyémre. : )

7. Egy korai, hétvégi reggelen menj el zöldségpiacra, és onnan szerezd be az ebéd hozzávalóit. Még stílusosabb, ha a karodra akasztasz egy rattan kosarat. – Volt időszak, amikor szinte minden hétvégén mentem. Gyönyörűen sorakozó zöldségek, friss szalámi illata a csemegepultban. Micsoda hangulata van! Olyan franciás! Olyan sikkes és nőies!

8. Készíts otthon fahéjas gyertyákat, és gyújtsd meg őket esénként. – Szerintem megvan a következő Design bejegyzésem témája. Na, megcsináljuk együtt?

9. Kezdj el egy hat hetes csalántea kúrát! – Mint fentebb említettem, én már három hete belefogtam a gyógyteázásba. Kétfélét iszom reggel, és egyet a nap folyamán. És mennyivel jobbat teszel a testeddel, mintha napi fél liter szénsavas, cukrozott méreget innál.

10. Vedd fel az egyik kedvenc nyári ruhád, vastag szálú, fekete harisnyával és balerina cipővel. – Így talán könnyebb búcsút venni a nyártól.

11. Faragj tököt november elején, addig pedig szórj el néhányat az otthonodban ezekből a vidám színű zöldségekből! – Tavaly elmaradt nálam a “tökölés”,  de idén bepótolom: ahányszor meglátok egy szép dísztököt, teszem is a kosárba. Eddig 8 darab van itthon.

12. Tegyél legalább egyetlen, jó hosszú sétát a ropogó avarban, valamelyik közeli erdőben. – Ne felejts el mélyen lélegezni, friss oxigénnel telíteni a tüdőd. Gyűjthetsz leveleket, tobozt, és más őszi termést, ami majd otthon egy szép tálban jól fog mutatni, néhány színes falevéllel az asztalon.

13. Csókold meg a Szerelmed esőben. – Tekintettel arra, hogy már nincs nyár, lehetőleg egy esernyő alatt, szorosan összebújva. Adjatok egymásnak annyi szeretetet, amennyit csak lehet!

14. Nézd meg az Ősz New Yorkban című filmet. Romantikus, melankolikus, szomorú. – Aztán nézz magadba egy kicsit, és értékeld azt, amid van. Légy hálás az életedért, az egészségedért, és azokért, akik körülvesznek. (a teljes film link a címbe bújtatva)

15. Látogass el egy bolhapiacra a barátnőddel. – Gyerekként gyakran mentünk a családdal vasárnap. Annyira vártam! (Mert tudtam, hogy minden alkalommal megállunk a lángososnál.)

16. Egyik hétvégén süss kenyeret, vagy kalácsot. – Én korábban rendszeresen sütöttem, és nagyon szerettem! Van is egy franciáktól kapott bagett, valamint kalács receptem, itt a blogon.

17. Tegyél egy nagy vázába, egy még nagyobb csokor, vörösen izzó csipkebogyót. – Amit persze a sétáról hoztál magaddal. A csipkebogyó hálás dekorációs növény, víz nélkül is sokáig díszíti a nappalit.

18. Gumicsizmában ugorj bele egy eső utáni pocsolyába. – Ha régóta vágysz egy stílusos gumicsizmára, idén ősszel vedd meg azt, időtálló befektetés.

19. Süss otthon rácsos almás pitét. – Őrület. Amint ezt a mondatot leírtam, gyermeki izgatottság lett a gyomromban, és másodperek töredéke alatt bevillantak kellemes képkockák a szemem előtt. Ahogy megkötöm a kötényt masnira. Ahogy párolom a reszelt, fahéjjal fűszerezett almát. Ahogy nyújtom a tésztát, és a kerámia piteformába, óvatosan beleegyengetem, és amikor tálalás előtt hófehér porcukrot szitálok rá…

20. Kuckózz be a kanapéra, puha takaróba burkolózva egy könyvvel. – Aztán olvasás helyett szunyókálj egyet, és mosolyogva ébredj arra, hogy besötétedett. “Lustaság fél egészség”. : )

21. Hívd át a barátaid egy vacsorára, hogy végre élőszóban beszélgessetek, ne csak chaten!  – Lepd meg őket valami szezonális különlegességgel. (Azért előtte érdeklődj, hogy mindenki szereti-e a sütőtök krémlevest.)

22. Készíts saját kezeddel egy szép ajtódíszt – Légy rá büszke minden alkalommal, amikor hazatérsz! Rengeteg DIY (Do It Yourself) ötletet találhatsz az interneten. — Azt hiszem megvan a másik Design bejegyzésem témája is. Majd segítek! : )

23. Köss egy puha sálat, és tegyél egy kora reggeli, ködös sétát egyedül, vagy a kutyáddal. – Szerintem van ebben is egy jókora adag romantika. Romantikus pillanatokat nem csak párban lehet átélni. Én szeretek egyszer-egyszer egyedül sétálni. Csendben élvezni a szembe jövő illatokat, elveszni a elmémben, és szemlélni a környezetet. Mindig meglepődöm mennyire jó valami könnyed zenével a fülemben tenni ugyanezt.

24. Fesd sötétvörösre a körmeid. – Két rétegben, és tegyél rá fedőlakkot, hogy egy esetleges pitesütést is kibírjon. Egy jó minőségű lakk beszerzése megfontolandó. Nem feltétlen a drága körömlakkok a legjobbak. Vannak nekem is 6-8 ezer forintosak, de csupán a fürdőszobai polcon mutatnak jól, a körmeimen csak 1 napig.

25. Tedd el a nyári ruháid, és egy öblítéssel frissítsd fel a kedvenc, kötött pulcsijaid. – Ősszel és tavasszal mindig szelektálok a gardróbomban. Ilyenkor látom, hogy valójában mennyi ruhám van, és persze mikre van még szükségem. A munka végeztével meglátogatok egy-két webáruházat néhány szezonális újítás reményében. Nálunk minden (!) házhoz jön, aminek annyira örülök, mert így megspórolok legalább 3 órát azzal, hogy a kanapén elnyúlva rendelem a ruháim.

26. Aki teheti, egy hétvégi napot töltsön együtt a családdal, és játszatok valami vidám játékot. – A lista 26. pontját ki is pipálhatom, ugyanis szeptember 6-án fejeződött be nálunk egy helyi Volkfest (olyan, mint a Mária napi búcsú) aminek a lezárásaképp egy augusztus huszadikát megszégyenítő tűzijátékot rendeztek. A vacsora után VIP helyről, a kertünkből nézhettük, közvetlenül a fejünk fölötti égi látványosságot.

27. Díszítsd fel az otthonod, vagy a szobád őszi kiegészítőkkel, melegséget adó dekorációkkal. – Toboz, moha, tök, falevél, és az erdő állatai mind jöhetnek.

28. Készíts karamellás tejet reggelire. – Banános-nutellás palacsinta kísérőjeként. Vagy egyszer kérd az ágyba a Szerelmedtől, miközben nézed a reggeli mesét.

29. Szerezz be egy új, a derekad takaró kardigánt. Vagy egy csizmát. Vagy egy táskát. Mindegy mit, csak kényeztesd kicsit a lelked. – Én még egy darab tányérnak is tudok örülni, olyankor lendületet kapok egy jó kis gasztro receptet írni.

30. Bújj otthon UGG csizmádba, légy egy teljes napot pizsamában, és csináld azt, amihez csak kedved van. – A legjobb! Most én is pont így teszek. Flitteres UGG-gal a lábamon azt csinálok amihez kedvem van – írok. : )

31. Menj el állatsimogatásra egy vadasparkba. – A magyarországi, aktuális lehetőségeket nem ismerem, de itt, hozzánk közel van egy állatpark, ahol a belépőjegy mellé két nagy csomag eledelt adnak, amivel testközelből lehet etetni az erdő négy lábú lakóit, és velük együtt sétálni. A kecskékkel csak óvatosan, szemtelen és mohó jószágok!

32. Tömd tele vadgesztenyével a zsebeid. – Régen mindig a Normafánál gyűjtöttem, most fel kell fedezni a lelőhelyeket.

33. Készíts házi sütőtökös lattét. – Azaz a Pumpkin Spice Latte otthoni változata a híres papírpoharas kávézóból. (Egyszer kóstoltam – szerintem az enyém finomabb lenne.) Amint szezonja lesz a sütőtöknek, ki is kísérletezek egy receptet. Természetesen megosztom Veletek is!

34. Csináltass egy új frizurát, vágasd le a hajad, vagy válassz egy új színt. – Légy merész! Viszont a nagy változásokat mindig bízd szakértőre. Engem szeptember végén vár az olló.

35. Menj el valamilyen általad kedvelt lelket feltöltő, lazító kikapcsolódásra. – A múlthéten vettem egy kis jóga bérletet, ebből már egyszer 90 percet fel is használtam. Mosolyogtam az első órán, mert boldog voltam, hogy újra találkoztam önmagammal. Végre kezdek teljes életet élni, amibe nekem valamilyen házon kívüli mozgásforma, barátok és az önállóság is beletartozik. Talán most figyeltem fel először a német nyelv szépségére. Volt abban valami lágyság, ahogy az instukciók elhangzottak.

36. Egy jól szabott ballonkabátban tegyél egy esti sétát a parkban, vagy a városban, és álmodozz a stílusos kirakatok előtt. – Majd lassan kezdj el gondolkozni a karácsonyi kívánságlistádon.

37. Süss Márton napra libát, lilakáposztával és hagymás burgonyapürével. – “Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor.” Rendre elfelejtem, de most nem fogom! November 11!

38. Menj el egy wellness-, vagy gyógyfürdőbe. – Szauna, jakuzzi, frissen facsart narancslé a bárból, ahogy kell. A mi kedvencünk a sinsheimi Badewelt. Pálmafák alatti 100% pihenés, és Pina Colada a medencében. Szerte Magyarországon sokkal több, csodálatos helyeket ismerek, tökéletes program egy fázós pénteki délutánon, úgyhogy ne tedd messzire a bikinid.

39. Új illat. – Válassz magadnak, vagy az otthonodnak (is) egy új parfümöt, ami testesebb, nehezebb, fűszeresebb illat a nyári megszokottaknál. Előnyben a fahéj, vanília, pézsma, ámbra- és szantálfa illatok, vagy ezek keverékei.

40. Készíts egy őszi hangulatképet a falra, és tedd egy szép keretbe. – Lehet csendélet, álltok, tájkép, portré, vagy szövegkompozíció. Választhatsz a kivitelezéshez papír alapon vízfestéket, tapasztaltak pasztellkrétát, minimalista egyének fekete tust, vászonra pedig művészek olajfestéket (itt számolj több nap száradási idővel). Vagy csak önmagában egy szép kartontból kivágott figura is különlegessé tehet egy régóta üres falfelületet. A lényeg az alkotás.

+1. És a legfontosabb, fotózd, vagy videózd le mindezeket, töltsd fel az instagramra és lásd el a #myfallbucketlist2015 hashtaggel, ha meg szeretnétek mutatni nekem. Én is így fogok tenni, ugyanis szeretném november végére mindezeket kipipálni, amiket dokumentálok majd egy-egy fotóval.

 5f3b48_2af6374403d24c4ab68c664c26a23338~mv2_d_2480_3508_s_4_2


Add át a hangulatot! Ne érdekeljen kinek, mi tetszik és legfőképp hány lájkot kap! Engedd el ezt az egész megfelelési, és magad jobbnak, többnek láttatásának kényszerét! Olyan jólesik újra visszatérni a kezdetekhez. Megosztani azt, ami valójában én vagyok. Ha verset akarok írni, megteszem. Ha hangulat videóhoz van kedvem, készítek egyet. Mutasd meg, mi van benned legbelül! Az érzéseid. Az tehetséged. A kreativitásod. Ez az Instagram eredeti hivatása, csak mára elfelejtődött. Átlényegült, sokak kezében elferdült értelmet kapott. Versengések színpada, és harcok színtere lett.
Hozzuk vissza a régit!
Hiányzik.


Részlet, a hozzám hasonló értékrendet képviselő barátnőmnek írt üzenetemből. Ezekkel a gondolatokkal zárom soraim, és kívánok mindenkinek kellemes hetet, és szép estét!

Réka

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.