A pesti Párizs

Az új oldal első bejegyzését szeretném egy méltó fotósorozattal indítani. Szandrával már hónapok óta terveztünk közös munkát, de mindig közbeszólt valami – leginkább a művészlelkünk, ami miatt az időnket nem sikerült hatékonyan beosztani. Nekem ugyan most már más a helyzet, mert szinte minden nap autóban ülve szelem keresztül a szerelmetes fővárosunkat, de két éve, amikor még tanultam, sokszor annyira felborult a napi rutinom, hogy kérdezésre nem tudtam elszámolni az időmmel. Fogalmam sincs mivel telt el a napom, de azok borzasztó gyorsan. Az embertelen, hajnali kukorékolások abban az időben ragadhattak rám, a négy év alatt biztosan öregedtem 1-2 extra évet a kialvatlanság miatt. Bár örömömre a kívülállóknak ez nem tűnik fel: a múltkor, amikor Miskolcon voltam, a tesókám beküldött a trafikba. Akkor fotóztuk a vízparti tornagyakorlatokat, ezért csak egy telefon volt nálam, semmi smink, semmi személyes irat. Kértem a pultnál azt, amit kellett, a hölgy pedig szerette volna látni a személyim. Mondtam nincs nálam, erre ő…, kiküldött a trafikból!! 28 éves vagyok. Így ezt inkább bóknak, mint sértésnek vettem.

Ígértem a stílus bejegyzést. Nos, ha valaki szeretné megismerni a valódi énem, annak azt mondhatom, hogy ezek a képek szinte száz százalékban tükrözik a személyiségem. A helyszín, Mikolay Fanni stúdiója valami álom! Amikor beléptem, azonnal mosolyogtam, ami egész fotózás alatt rajtam maradt. A könnyed hangulatot fokozta az általam “kevert” kellemes francia zene, egy online rádió, amit szinte minden nap hallgatok. Amikor itthon dolgozom, megszépíti a napjaim, azonnal jókedvre derít, és olyan érzésem van, mintha fülig szerelmesen a párizsi utcákon sétálnék… Hallgassatok bele!

A nadrágszoknya nőiessége megkérdőjelezhetetlen, de nem mindig volt elfogadott ruhadarab. Az első világháborúig egyenesen megbotránkoztatónak vélték nőként nadrágot viselni. Tudjuk, hogy nagyban a lázadó és az elveihez makacsul ragaszkodó Coco Chanelnek köszönhetjük a mai emancipált nők öltözködési stílusát, ami az anyagok reformját és a kényelmetlen szoknyák, szűk fűzők elhagyását jelentette. A szoknyanadrág eleinte csak kerékpározás esetén és lovagláskor volt megengedett.  A kor tervezői ugyan próbálkoztak különféle buggyos nadrágokkal és nadrágkosztümökkel, de az igazi áttörés csak később jelentkezett, amikor a háború miatt a hagyományos női-férfi szerep átértékelődött, ami az addigi konvenciók lazulását eredményezte. A nők (is) felszabadultak, amit a divatban is érzékeltettek.

Ezzel a romantikus outfittel egy pillanat alatt visszahoztuk a nyári napokat, bár a pillangók és a virágok, amelyek a ruhát díszítik inkább idézik a friss, tavaszi szellőt, mint a forró és monoton nyarat. Amikor ránézek a képekre, emlékezem az édes parfüm illatra, az augusztus végi, gyenge napsugárra a bőrömön, a franciaerkélyre, a Falk Miksa utca hófehér műtermére, és a werk videón is sugárzó sok-sok nevetésre, amit a rendkívül tehetséges Fanni készített a fotózás alatt. A videó itt, a youtube csatornámon érhető el.

Processed with VSCOcam with a5 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with a5 preset5f3b48_beb76917d6e845e1a55bc6d7fcfc372b~mv2_d_2936_2173_s_2Processed with VSCOcam with f2 preset

Helyszín: Mikolay Fotóstúdió
Fotó: Tasnádi Alexandra
Smink: Zsótér Bíborka – M.A.C
Haj: Szabó Bea, Hair Spa
Nadrág, felső: Celeni – ONE Fashion
Karkötő: Doridea – ONE Fashion

A kézzel készített fejdíszt egy nagyon kedves, Bécsben élő követőmtől, Iman Saidtól kaptam ajándékba. : )

Köszönöm a tökéletesen összehangolt csapatmunkát! Öröm volt együtt dolgozni Veletek, lányok!

Réka

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.