Vakáció


Ölemben a laptopom, kezemben egy jéghideg Cider, és – meg sem merem számolni hány nap után – újra itt ücsörgök az íróasztalom előtt. Nyár van, ami nálam (is) gyakori, kötetlen és kiszámíthatatlan programokkal telítődik, munkával zajlik, nem beszélve, hogy “bloggerként” ez az első nyaram, ami némi plusz elfoglaltságot, meghívást is tartogat, tartogatott és minden bizonnyal ezután is fog tartogatni. Ebből kifolyólag nem mindig halad minden a terveim szerint, nem tudok leülni a gépe elé, amikor jön az ihlet, pedig akadt volna pár betűnyi gondolatom az elmúlt hetekben: családot látogattam, barátnős hétvégét töltöttem a Balatonon, paradicsomot ültettem, kapcsolatokat építettem. Nekem kicsivel korábban kezdődött a nyári szünet, ami úgy gondolom mindenkinek jár, mentegetőzés nélkül. Az öntörvényűségem egyik online is felfedezhető bizonyítéka az oldalamon is megmutatkozik, miszerint akkor szeretek írni, amikor úgy érzem, amikor jól esik és amikor van olyan téma, ami említésre méltó. Így bárki akár tótágast is állhat, vagy élve eltemethet amiatt, hogy nem frissítek gyakran, de mivel a saját elveim és felállított szabályaim szerint élem az életem, és az utóbbi néhány hétben ismerőseimtől, barátaimtól kapott “ne tervezz!” ; “légy önmagad!” ; “éldd meg!”  jelmondatokat követem, így nem tudom átérezni a lecseszés súlyát, mert először is nekem az írás egy karitatív hobbi, ami mellett azért párhuzamosan futnak a hétköznapok is. Most az inspirálódás időszakát élem, ami mellett a családi és baráti kapcsolataim építem és ápolom, nem utolsó sorban élvezem a nyár adta lehetőségek minden cseppjét…hamarosan úgysem lesz erre időm.
Bárcsak már nyár vége lenne! Olyan sokszor vágyom erre, ugyanis addigra már más lesz a prioritás, mindenki előtt nyilvánvalóvá válik majd a háttérben zajló és az energiám olykor csapoló munkám gyümölcse – na de ennyi elég a morzsálásból. ; )

Az elmúlt hétvégén a Dorka Petrity Pop Up Sale-en én is részt vettem. Segítettem az előkészületekben, betekintést kaptam a munkájába, vagy épp egy teljes napját végig kísértem. Beültünk az autóba, legurultunk 2 napra Füredre, terveztünk, lelkiztünk, pihentünk, és fejben dolgoztunk, mert mindketten kreatív emberek vagyunk, akiknél nincs megállás.

Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with x1 presetProcessed with VSCOcam with x1 presetRengetegen voltak péntek 13-án az üzletben, a nyitás pillanatában is már telt házas volt a buli, ami a Művésznő tehetségét egyértelműen alátámasztja. Dorkával ha jól emlékszem több mint fél éve találkoztunk először, azóta jobban megismertük egymást, rengeteg közös van bennünk, amit jólesik néha kibeszélni. Minden elismerésem az övé, amiért húszas évei elején ennyire határozottan és céltudatosan, no meg kreatívan valósítja meg álmait. Inspirál engem, hogy én is tegyem ezt az enyéimmel.

10423776_647829455301134_8599858004583170181_n(Fotó: Ora Hasenfratz)

image_9Processed with VSCOcam with f2 preset

Viszont ha már fényképes visszatekintésről szavalok, hadd osszak meg egy kellemes helyet, kedves kis országunk egyik szegletéből. A pünkösdi hétvégét egy valóságos kis ékszerdobozban töltöttük. Mind a város, mind pedig a hotel azt adta nekünk, amit vártam. Csendet, lusta napokat, kikapcsolódást, madarak énekét a Lajta patak partján, mindezt nyugati igényességgel, kimagasló figyelmességgel, az osztrák és szlovák határhoz közeli Mosonmagyaróváron.  A három napos program a kulináris élvezetekről és a tényleges pihenésről szólt. Néhány fotóval idézem fel az elmúlt hetek napjait egy rövidre szabott bejegyzésben, azután beállok a hűs zuhany alá, aztán in medias res vetem bele magam a munkába.

Processed with VSCOcam with t1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetfotó 5 (3) Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetimage_3Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetKöszönöm szépen a  Hotel Lajta Parknak, hogy vendégül láttak minket a lakosztályukban, az ünnepre való tekintettel is rugalmasak voltak a foglalást illetően, készségesek voltak, valamint megleptek egy maradandó emlékkel – ami nem csak a névre ( illetve “blogra” szóló) belépőkártyában mutatkozott meg, ami nagyon jólesett a kis lelkemnek! Reggelente gazdagon terített svédasztal, lenyűgözően tálalt vacsorák járultak hozzá a diétás szabályaim megszegéséhez a három nap alatt…: )

 

Most pedig vissza a hétköznapokba – hamarosan jövök egy kis stílus bejegyzéssel!
Szép hétfőt, kellemes hetet kívánok!

Réka : )

 

 

Reklámok

4 Replies to “Vakáció”

  1. De jó, azt hiszem, megvan a következő úticélom! Képek alapján nagyon tetszik a hely! 🙂

    Éééés még a dorkapetrity-s képen is megtaláltam magam. 🙂 🙂 🙂

    Szép hetet, nyarat Neked, Réka!
    Puszi:
    Betti

  2. Drága Réka,

    ennek a cikknek kétszer is örültem,egyszer a reggeli kávémnál,egyszer pedig a délutáni kávémnál a tanulási szünetben. Első olvasásra motivációt és lendületet adtál a héthez és a napomhoz,most pedig a jól megérdemelt szieszta közben kikapcsol és elrepít valahova,ami nem a szürke hétkoznap. Igazán üdítő olvasmány,mint egy nyári napon egy kellemes hűs limonádé.

    Öröm olvasni a soraidat,hogy ennyi sikeres eseményen vagy túl. És még mennyi jön! 🙂 Bár már most kíváncsian várom a következő bejegyzést,azonban ahogy azt Te is írtad,tényleg élvezd ki a nyár minden percét. Az időt pedig nem szabad sürgetni,mindennek megvan a maga szépsége. Így is oly gyorsan repül. Ma még a Nap sugarai alatt sütkérezünk,azonban mire észbe kapunk beköszönt az ősz zord és hideg reggele. Akkor pedig megint várhatunk egy évet a gondtalan meleg napokra.

    Csodaszép hetet Neked!
    Dorottya

  3. Szia Réka,
    Már nagyon hiányzott egy bejegyzés😉
    Szeretettel várom a következőt (mint mindig) ❤️

    Élvezd a nyarat,egyáltalán nem meglepő, hogy kevesebbet jelentkezel, szerintem mindenki (legalábbis én-mi) a hirtelen,régóta várt nyarat használta ki,és általa töltődött, vagy éppen lazult el.

    Sok puszi es kellemes nyarat mindenkinek 😘

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.