Október, májusban

Most úgy jó: nézem a laptopom kijelzőjét, majd ahogy kissé felemelem a fejem és kinézek az asztalom előtt lévő ablakon, mélyzöld, vöröses és ezüst fák lombjai a szél ritmusára kecsesen bólogatnak vissza rám. Virágzik a bodza, friss, zsenge hajtásokkal teli örökzöldek tarkítják a kerteket, hatalmas erdők, dombok vesznek körül, vagy épp városi panoráma, bármelyik irányba nézek. Ezt látja a szemem. Viszont, ha egy percre megfosztom magam a vizuális ingerektől, kiélesedik a másik legfontosabb érzékszervem, a hallás, és az akusztikai csodákra érzékennyé válok. Ahol a zöld területek száma nagy, ott nem telhet el egyetlen másodperc sem, hogy ne hallanánk az élővilág jelenlétét. Nagyjából hajnal 5 óra körül hallom az első, még bátortalan madárka hangját, ahogyan köszönti az emelkedő Napot. Majd egyre többen csatlakoznak a beszélgetésbe – ha hajnalig ébren vagyok, akkor általában ilyen kísérettel szenderedem álomba. Fantasztikus érzés! Jó így írni, amikor körülöttem béke és csend uralkodik, a háttérből a madarak hangjával valahogy gördülékenyebbek lesznek a soraim is. : )

A következő képek nem most készültek, hanem akkor, amikor a Nap már kissé meggyengült, a természet pedig várta a téli nyugalmat. Valamikor ősszel, talán október végén. A laptopom takarítása közben bukkantam rájuk, és úgy gondoltam kár volna veszni hagyni ezt a könnyed és nőies outfitet, amely most újra aktualitását éli. Van egy “rossz” szokásom, amivel állandó fejtörést okozok magamnak: mióta figyelek az öltözködésemre és fontossá vált a megjelenésem, kétszer ugyanazt a ruha kombinációt sosem veszem fel. Legalábbis nem emlékszem ilyenre. És most nem kell mindjárt röfögni, ez nem azt jelenti, hogy állandóan új darabok kerülnek bele a szekrényembe! Az első stílus bejegyzésemben írtam arról, hogy nem minden áron vásárolok, ugyanis a stílus nem pénz kérdése, sokkal inkább a kreativitásé. Vannak, akik minden második nap a Zarában verik el az időt, gondolkodás nélkül leakasztják a fogasról az eladók által előre összeállított szetteket, és vígan hirdetik közösségi felületeken a stílusosságukat. Pedig…ehhez aztán nem sok kell.

Számomra inspirációként szolgáltak a mai öltözékemhez is ezek a tavaly, október 29-én kattintott képek. Rég írtam már stílus bejegyzést, de a “két-három színnél több ne legyen rajtam” elv örök, a fehér és a teveszín együttes szeretete még mindig jelen van, a magassarkú nálam alap (bár ez egy kíméletesebb tervezés) – annyi, hogy időközben táskát cseréltem, de arra már nem emlékszem miért…: )

Szép délutánt, én nemsokára repülök balettra…
Réka

fotó 2fotó 5fotó 3fotó 4fotó 1

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.