Almás-fahéjas zabkeksz

20140504-155026.jpg

Függetlenségre, normális határokon belüli szabadságra vágyó nővé cseperedtem az évek során, ezért az anyaság gondolata bevallom még nem foglalkoztat intenzíven. Olykor rámtör, de még érzem, nincs itt az idő. Amikor korábban a csillagjegyem jellemzését olvastam, ahol azt írták “a Bak nő olykor gyermektelenül éli le az életét, vagy csak nagyon későn vállal gyermeket” azt mondtam ez mekkora butaság. Mindenki vágyik családra, pláne, aki volt olyan szerencsés, hogy egy szeretetteljes családi körben nőhetett fel, magától értetődő, hogy szeretné a lehetőségeihez mérten minél hamarabb követni ezt a példát. Nyilván én is szeretnék legalább egy porontyot, de a “ha már egy, akkor miért nem három” elvét vallom, viszont ennek kivitelezéséhez össze kéne magam szedni, ez tény. (Hacsak nem leszek olyan szerencsés fiatal nő, akit a családunkban a gyakori ikerszülés öröme megtalál…) 4-5 évvel fiatalabbnak érzem magam, vélemények szerint annak is látnak, ezért úgy érzem, ráérek még önként átnyújtani ezüst tálcán az életem egy másik léleknek, akinek leszületésével az enyém tulajdonképpen – egy időre – megsemmisül. Persze most nagy a szám, de mint tudjuk Isten végez…: )

Május első vasárnapja van, a tavasz utolsó hónapjának első hetének a vége, egyben a jeles nap, amikor azokat a nőket köszönthetjük, akik nélkül most egyikünk sem olvasná ezeket a sorokat – az Édesanyákat. Minden évben hálát adok az égieknek, hogy abban az örömben van részem, hogy mindhárom anyukám köszönthetem ezen a gyönyörű napon.

Az elmúlt hetekben zuhanórepülésben volt a lelkivilágom, most pedig a becsapódást épphogy elkerülve kb. 1 méterrel a föld felett szárnyalok amerre visz az utam. És ez most tetszik! Többet foglalkozom magammal: a rendszeres sport mellett figyelek az étkezésemre, ami azt jelenti, hogy mostanában rengeteget eszem! Fel is szedtem 2 kilót, aminek nagyon örülök – a családomról nem is beszélve. Minden reggel hatalmas púpozott tál teljes kiőrlésű zabot eszem szója tejjel felöntve, mézzel és aszalt, vagy friss gyümölcsökkel gazdagítva. Egyből 2 tállal.
Manapság tulajdonképpen egész nap csak eszem. Valószínű azért, mert az edzések alkalmával megnő az energia felhasználásom, amiért pedig ordít a testem! Tömegnövelésen vagyok, nem fogyókúrán, így nem kell megvonjam magamtól a szénhidrátokat. Ami szinte minden esetben lassan felszívódó, dúsítva soha nem látott mennyiségű fehérjével. Mindig tele a pocak, mégsem az úszógumik bújnak elő, hanem a rejtett kockák – azért ez nem mindegy. ; )

Anyák napjára mindig rajzolok, vagy más kreatív meglepit készítetek természetesen a kötelező virág mellé, most kivételesen sütöttem valami igazán finomat és persze egészségeset. Kicsiny csomagocskákba rejtettem az aktuális kedvencem kekszeim, és megutaztattam őket hazafelé az autópályán.
Nagyinak most nagyon oda kell figyelnie az étkezésére, nekem alap, a család többi tagjának pedig csak a javára fog válni ez a finomság. Nincs benne liszt, cukor, tejtermék, tehát 100% paleo.

Fogadjátok tőlem olyan szeretettel, ahogyan készítettem.

Almás-fahéjas paleo zabkeksz

Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
1 tk szódabikarbóna
5 tk nyírfacukor
3 tk méz
2 db közepes nagyságú alma (én zöldalmával készítettem)
2 tk vanília aroma
2 tk fahéj
2 db tojás
kb. 1 dl 100 %-os almalé

A zabpelyhet és az összes száraz hozzávalókat aprítógépben kissé összetörtem. Apró kockákra vágtam az almákat (gépben, de késsel is tökéletes).
Külön tálban elkevertem habverővel a nedves hozzávalókat, ezután pedig a kettőt összekeverem. Vizes kézzel (sütőpapír hiányában kókuszzsírral megkent) sütőlapra helyeztem a gombócokat, az ujjaimmal kilapítgattam őket, majd az első adagot betoltam a 175 fokra előmelegített sütőbe (légkeverés) 30 percre. Gyönyörű lett, illatos, puha, egészséges! Nem szárad ki, non-stop lehet majszolni. Annyira finom reggelire (is), hogy egy banános-csokidarabos változat is nagyon izgatja a fantáziám.
Nekem stílusosan 22 darab keksz lett ebből a mennyiségből.
Aki csak este köszönti az Édesanyját, még van ideje elkészíteni – nagyjából 45 percet vesz igénybe.

Egészségetekre!
Szép vasárnap délutánt!

Réka

20140504-154852.jpg

5 Replies to “Almás-fahéjas zabkeksz”

  1. Szia Réka!

    Anyának lenni a világ legszebb és egyben legnehezebb dolga, de ettől olyan csodálatos ez az egész!
    Kívánom, hogy nagyon sok nőtársamnak adassék meg ez a csoda!
    Isten éltesse az Édesanyákat!

    A keksz istenien néz ki, biztos sikert arattál vele!

    Legyen szép napod!
    A.

  2. Szia Réka!
    Istenien néz ki! ❤ Nagyon szeretem a kis receptjeidet! De nekem sajnos nem a kockák bújnak elő mostanság! 😦 Össze kell szednem minden erőmet, hogy újra lendületben érezhessem magam! Neked segít személyi edző vagy egyedül vagy ilyen ügyes? 🙂

  3. Most lett kész a zabkeksz, isteni finom lett. Nem szoktam dicsérni, de ez mennyei. Kicsit eltértem, mert nem volt itthon elég zabpehely, tettem bele zablisztet. Méz sem volt, helyette datolya szirupot tettem bele és még egy kis kókusztejport. Csodás az íze, köszönöm a receptet.:)

    1. Kedves Ibolya,

      örömmel olvasom, hogy ízlett a receptem! : ) Egy kis kreativitás olykor elengedhetetlen az életben – és a konyhában is. Egészségére!
      Üdvözlettel,
      Réka

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.