Ahová minden út vezet

Az utolsó, decemberi bejegyzésem után néhány órával már kilométerekkel a föld fölött jártam, és magam mögött hagyva a 2013-as év sikereit, kihívásait, negatív és pozitív emlékeit, az olasz főváros felé vettem az irányt, hogy szilveszterkor az ottani szenvedélyes temperamentummal és optimizmussal teli levegőt szívjam magamba. Többször jártam már a csizmában, de Rómához még nem volt szerencsém. Pedig megannyi szöveget olvastam róla, és még annál is több képet láttam az építészetéről, művészetéről. Amikor az emberbe kötelezően bele akarnak verni valami buta tananyagot, és este 9-kor még az iskolapadot koptatja, vörös szemekkel lesve a fényes diavetítőt, ahelyett, hogy otthon kuckózna, valahogy nem érdekli úgy az adott téma, mint amikor kézzel foghatóan megelevenedik előtte például a reneszánsz festők nagyjai és művei, vagy egy híres épület teljes valója.
Sokak megkönnyebbülésére, vagy épp sajnálatára, ebben a bejegyzésben nem fogok festészet-, vagy építészettörténeti tananyagot leadni, vagy a kötelező látnivalókról írni, hiszen arra ott vannak az útikönyvek. A fotóink, a helyszínek, az ott látottak töredékét jelenítik meg. Ha mindent leírnék Rómáról, a sajátosan hosszúra nyújtott fogalmazásommal, talán felérne egy kisebb könyv terjedelmével!
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de amikor elindulunk felfedezni egy idegen várost, mindig először letudjuk a turisták által ronggyá nézett helyekkel, amik után jöhet a “szabadprogram”.
A szilveszter este nem sikerült teljesen úgy, ahogy terveztük, ugyanis foglalás hiányában az utcán bóklászva ért minket az új év. Tömve voltak a központban lévő éttermek, az utcán majdhogynem a lábunk alatt is petárdák robbantak. A Spanyol lépcső tetején állva néztük a tűzíjátékot, és közben kaptuk a minden oldalról érkező pezsgőt a nyakunkba, frissen mosott hajunkra, világos kabátunkra…

20140106-184113.jpg

A kissé morcos este után, másnap a Vatikánba látogatáskor megmagyarázhatatlan béke szállt rám. A százezer ember befogadására alkalmas teret körbesétálva fotóztunk, “galamboztunk” (ez akár egy fogalom is lehetne Olaszországban), és eldöntöttük, hogy visszajövünk pár nap múlva, amikor az újévi tömeg eloszlott.
A Vatikánvárosból kifelé menet a Lungotevere Castellon amolyan bolhapiac hangulat fogadja a turistákat, Párizsra emlékeztető csicsás körhintával, könyvekkel dekorált kávézóval, pihenőpadokkal. A szép, napos időben kellemes időtöltés volt megpihenni a Tevere folyó partján.

20140106-183731.jpg

20140106-183745.jpg

20140106-183807.jpg

20140106-183819.jpg

Ahogy egy ilyen romantikus városnál lenni szokott, mi is felfedeztünk eldugott helyeket, ahol varázslatos meglepetésekre bukkantunk.
Egyet kiemelnék mind közül:
A Trastevere negyedben sétálgattunk, zöldségesnél vásárolt mézédes mandarint majszoltunk, amikor felkiáltottam, hogy “úgy ennék egy fokhagymás lángost!” Ugyanis a pici, kacskaringós utcákban megcsapta az orrom valami isteni, fokhagymás, meleg kenyérre emlékeztető illat, talán ezért asszociáltam a lángosunkra. Ahogy egyre közelebb értünk, megláttunk egy sarki, parányi alapterületű (úgy 6 ember befogadására képes) pizzasütő sarkot, ahol csak egy pult volt benn, egy kemence, és persze sok-sok frissen sült, ropogós, vékony tésztás pizza! Mondanom sem kell, jól belaktunk. Csak kinn voltak jórészt helyiek által koptatott padok, fából készült asztalok, így a három darab asztalból az egyikhez leülve elfogyasztottuk a rögtönzött ebédünket, miközben belepillanthattunk egy átlagos csütörtöki nap forgalmába. Barátságosak az olaszok, ezt is bizonyítja, hogy a mellettünk ugyanolyan jóízűen falatozó, fiatal, római férfi szóba elegyedett velünk, aki volt már Budapesten, és akit láthatóan sokan ismertek a környéken, mert sorra integetett, és hangos “Ciao!-val” üdvözölte az arra járó ismerőseit. Én nem vagyok jó tájékozódásban, de a beépített GPS-szel rendelkező férjemtől mindjárt érkezik a segítség, hogy hol is található ez a gyöngyszem, ahol érdemes feltankolni…meg is van:
Via di Santa Dorotea 1–8.

20140106-183939.jpg

20140106-183905.jpg

20140106-184633.jpg
A másik kedvenc helyem és pillanatom az volt, amikor a Pantheonhoz érkeztünk. Tudtam, hogy a város közepén áll, bepréselve egy nem túl nagy térre, de ennek ellenére valami fantasztikus energia kering a Piazza della Rotondán. Nyüzsgő emberek, taxik zaja, tányérok csörgése a teret körbe ölelő éttermekből, és érzékeny cselló muzsika klasszikusok az összes isten számára épített templom előtt. Egy pohár édes fehérbor és ízletes paradicsomos penne mellett ücsörögve örökké emlékezetes kép marad számomra.

20140106-184732.jpg

20140106-184748.jpg
Pár nap múlva ismét visszatértünk a vatikáni Szent Péter-bazilikához. Felmentünk a kupolába, leküzdve az oxigénhiányt és a klausztrofóbiát. Rémisztő, amikor arra gondolok, hogy a kupola felé menet még hányan vannak mögöttem, és előttem, az épphogy válszélességű, úgy 75 fokban döntött, vaskos falak között kialakított lépcsősoron. A látvány kárpótolt minket a kellemetlenségekért. A díszes, apró mozaikokkal kirakott kupolában úgy éreztem magam, mintha menny és föld között lebegnék -mégha a komor vasháló arcátlanul bele is rondított a kilátásba. A képek magukért beszélnek…
A Vatikánban számos csoda található, de egyik szépsége sem ér fel a világ leghíresebb, több, mint 500 négyzetméter egybefüggő alapterületű, a Sixtus-kápolnában található Michelangelo mennyezetfreskójához. A híres Ádám teremtése című részletet ma is nagyon sok művész újra és újra feldolgozza.
Több százan, csendes morajban ültünk a kápolna falai melletti padokon, és bámultunk az ég felé, néztük, ahogy a freskók mesélik nekünk a Biblia jeleneteit.
A Vatikán még nagyon sok művészeti remekművet zár a város falai közé, amit egyszer az életben érdemes felfedezni.

20140106-184842.jpg

20140106-184912.jpg

20140106-184935.jpg

20140106-184958.jpg

20140106-185041.jpg

20140106-185114.jpg

20140106-185132.jpg

20140106-185308.jpg

Az utolsó nap, a Spanyol lépcsőtől indulva bóklásztunk a párizsi Montmartre római képmásán. A Villa Borghese, Róma második legnagyobb parkjában bicikliztünk január elején, miközben sorra bukkantak ki a pálmafák és a fenyők közül a monumentális villák, emlékművek, szobrok, és szökőkutak. Kicsit olyan, mint a Margit-szigetünk, csak valamivel impozánsabb.

20140106-191705.jpg

20140106-191812.jpg

20140106-220908.jpg

Olaszország a gasztronómiai bűnelkövetés fellegvára. Azt mondják, amit az ember az év első napján csinál, azt fogja egész évben. Nos, én az új évet szénhidrátkúrával kezdtem, mégis egyetlen plusz kiló nélkül zártam a városlátogatásom, köszönhető a sok sétának, amik alkalmával felhasználtam a bevitt kalóriákat. Itt tudják, mi kell a népnek: manufaktúrában készült tészták, igazi prossciutok, valódi olívabogyóból sajtolt olajak, barna foltos, lisztes aljú, azaz kemencében sütött, extra vékony tésztás pizzák, igazi paradicsomszósszal és sok-sok illatos parmezánnal a tetején. Kivétel nélkül, mindenhol nagyon ízletes, hol homogénebb, hol pedig pikánsabb ízvilágú ételt ettünk, de mindenütt jelen volt a harmonikus ízalkotás. Akár egy gasztronómiai túra is lehetne a bejegyzésem vezérfonala, mégis ez inkább amolyan egyveleg lett, stílussal, gasztroval és utazással.

Bár örömmel írtam meg az év első bejegyzését, tudom azt, és tudtam akkor is, abban a pillanatban, amikor a repülőnk a magyar földön landolt, hogy visszatértem a való életbe, a maga megpróbáltatásaival, viszolygóival, kihívásaival. Nem szoktam fogadalmakat tenni az új évre, de néhány gondolatot azért elültettem magamban, melyeket útmutatásként szolgálnak majd az utamon. Ezek közül az egyik Dora Craiban mondatai:

“Hogyha valamire vinni akarod az életben, akkor hagynod kell, hogy kiépüljön benned és uralkodjon a személyiséged. Önmagad, aki csak te vagy. Nem szabad másokat követned, mindenbe annyira kell csak belekóstolni, hogy összerakd a kirakóst, hogy rájöjj, ki is vagy valójában.”

Gyönyörű időnk volt. Decemberben, plusz 16 fokot még talán nem is éreztem a bőrömön -Európán belül. Páradús levegő, égig érő pálmafákkal szegélyezett utak, gigantikus épületek, mesélő zegzugos utcák, egzotikus madárhangok, rikácsoló sirályok, monogrammosokat kínáló, ambíciózus utcai árusok, és hangosan, gesztikulálva kommunikáló helyiek. Tömören ez Olaszország, ahol a pasta mindenütt isteni és valóban al dente.

Olaszország, maradok feléd szerelemmel,
Réka

20140106-192611.jpg
Kék top: Konsánszky Dóra (ONE Fashion – https://www.facebook.com/onefashionbudapest?ref=ts&fref=ts)

22 Replies to “Ahová minden út vezet”

  1. Nem tudom megfogalmazni,hogy mennyire pozitív érzéseket váltott ki belőlem ez a bejegyzés. Miközben olvastam végig mosolyogtam 🙂 Mi márciusban voltunk Rómában és egyszerűen hihetetlen az a város! Amiket írtál…én is ezeket éreztem és most,hogy elolvastam a bejegyzést visszajöttek az érzések 🙂 Köszönöm!

  2. Gyönyörűek a képek Réka, kedvet csináltál Rómához. Pedig én sosem voltam az az Olaszországba vágyó típus, de amiket írtál és láttam a fényképeződön keresztül az nagyon inspiráló volt! 🙂

    1. Már javítottam, mikor jeleztél.
      De ugye nem ennyi miatt készítettél gyorsan egy gmail címet, amivel regisztráltál az oldalamra “xyz” néven?! Mindenesetre köszönöm, és a szemfülességed is! : )

  3. Imádnivaló olvasmány, az első betűtől az utolsóig élveztem, már csak azért is, mert én is hatalmas Olaszország fan vagyok. 🙂 Azokat az élményeket, amelyeket az az ország ad, mindenkinek át kell élni! 🙂 Réka, neked pedig gratulálok az újabb remek szerzeményhez 🙂

  4. Szia!
    Nem olvastam végig a bejegyzést, csak átfutottam a képeket, és eszembe jutott, hogy már többször is tettél fel olyan fotókat magadról, ahol utcán vagy valamilyen kellemesen lezser, ugyanakkor elegáns öltözetben.
    Az Elle International oldalán folyamatosan lehet képeket beküldeni a Street Chic rovatba, ahol a kép alá is írják publikáláskor, hogy melyik országban készült.
    Szerintem éppen itt az ideje, hogy Magyarország is bekerüljön. 🙂
    Sok sikert! 😉

    1. Szia Dorka!

      Erről a lehetőségről nem is hallottam, köszönöm, hogy megosztottad velem!Utána nézek, bár nem szeretek “versenyezni”, de ha van legalább egy ember -a te személyedben-, aki érdemesnek talált a megjelenésre, már megéri igényes fotókat készíteni továbbra is.
      Köszönöm!

      R

  5. Kedves Réka!

    Ismét egy fantasztikus bejegyzést írtál. Ahogyan írsz,az öltözködései stílusod és kedvességed egyszerűen tiszta eleganciát sugároz. Belső nyugalom jár át,amikor a postjaidat olvasom. Ha látom,hogy új írás jelenik meg a blog kezdőlapján, x időre, mindegy,hogy ki vagy mit akar,hagyjanak békén, ez egy rituálé olvasni. Talán ahhoz tudnám hasonlítani,mintha személyes beszélgetés lenne velem/velünk olvasókkal. Csak így,mint két régi jó barát egy kávé fölött.Igen,talán ezért is zárok ki ilyenkor mindent és mindenkit, hiszen ha valakivel beszélgetsz,közben nem főzől/mosol/ágyazol/vitázol mással.
    Róma gyönyörű hely,hihetetlen,hogy egy ilyen régi város,hogy tud még a mai világban is túristák kedvenc úticélja lenni. Az emberek temperamentuma pedig igazán színessé varázsolja az egykor történelmi eseményektől nyuzsgő várost.
    Ahogy pedig mindezt megírtad,mi is úgy éreztük,hogy amíg a cikk tartott ugyanazokon az utcákon sétálunk,ugyanabban a kis sarki pizzázóban ebédelünk. Mint egy kiváló író,hiszen a jó író onnan ismerszik meg,hogy mennyire tudja az olvasó beleélni magát az éppen aktuális történetbe.

    Kívánok neked sok-sok sikert és kitartást ehhez a gyönygszem bloghoz, az életben pedig kívánom,hogy az álmaid teljesüljenek.

    Nagyon várom a következő cikket! 🙂

    Üdvözlettel/tisztelettel:
    Dorottya

    1. Kedves Dorottya!

      Köszönöm a szavaid, nagyon jól esnek! Ez kedves volt, ahogy leírtad az olvasási szokásod, megmosolyogtam! : )

      Igyekeztem átadni valamicskét abból az érzésből, ami az olasz fővárosban fogadott, nem volt nehéz, mert már a repülőn elkezdtem írni, annyira élénk volt az élmény. Örülök, hogy sikerült, és szívesen olvastad. : )

      Köszönöm Dorottya!

  6. Kedves Rèka!

    Nagyon jó volt ezeket a sorokat elolvasni , ès újra feleleveníteni római utazàsomat! Tènyleg varàzslatos egy vàros, tele pozitív energiàkkal!
    Köszönöm a sorokat, csodàs vagy, mint Róma!:)

  7. Kedves Réka!

    A 2012-es évet szerencsém volt Olaszország fővárosában töleni párommal és a családommal. Egy csodás utazást tudhatunk magunk mögött, aminek az emléke még a mai napig is melegséggel tölt el. A mesés bejegyzésed lehetőséget adott számomra, hogy kicsit újra átéljem a vakációnkat. Mindezt nagyon szépen köszönöm 🙂

    Ui.: Még csak most kezdtem el követni a blogodat, néhány bejegyzésednél szóhoz sem jutok. “Egyszerűen nagyszerű” ezzel a két szóval tudnám röviden jellemezni. Így tovább 😉

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.