Utolsó CsütörTÖK

20131030-225055.jpg

Kislányként volt egy rajzfüzetem, és csendben elteltek úgy a napok, hogy csak rajzolgattam. Nyugodt, csendes gyerek voltam. Később is imádtam „szöszölni” valamivel. Gyakran töltöttem az időt apuval, akit mindig nyaggattam, hogy barkácsoljon nekem valamit. (egy kislánynak mi mást, mint hintát, szekrényt, ágyat a babáinak?!) Aztán tiniként egyedül rendeztem át a szobámat -kéthetente. A frissen mázolt falamra engedély nélkül egy hatalmas, színes papagájt festettem, anyukám nem kis örömére…

A kreativitás iránti érzékenységem a későbbi pályaválasztásom során is figyelembe vettem.
Csupán néhányan tudják rólam, hogy rendelkezem egy dekoratőr szakmával, amely emelt óraszámban tanult tipográfiai ismeretek is kiegészítenek, valamint egy tavaly megszerzett belsőépítész diplomával. Dolgoztam kiállításon, esküvőn, lakberendeztem, névjegykártyákat, lemezborítókat, kiadványokat készítettem. Amolyan „kocka” ember vagyok, amihez az is hozzájárult, hogy a számítógépek világában nőttem fel, és a mai napig is fogékony vagyok a technikai újításokra.

20131030-225238.jpg
Lassan egy gyönyörű, színes őszt hagyunk magunk mögött. Október vége van, közeleg a keresztény Mindenszentek ünnepe, divatos külföldi időbeni párja a Halloween, amely október utolsó napját jelöli. Ez az angolszász ünnep Magyarországon körülbelül 13 éve jelent meg, de a szokás, miszerint a gyerekek jelmezbe öltözve járnak házról házra, nem terjedt el. Talán az amerikai filmekből hoztuk magunkkal ezt a számomra kissé idegen divatot. Mondhatjuk úgy is, hogy nem szeretem ezt az ünnepet. Ugyanakkor néhány jellemző dekoráció annyira inspiráló volt számomra, hogy elcsábultam. Mindenhol vigyorgó, narancssárga zöldség fejekkel, boszorkány ujj alakú süteményekkel és más gusztustalan dekorációval készülnek. Jópofa, mert ennek ez a lényege, de hozzám nem állnak közel. Sem a tök narancssárga színe, sem az ijesztgetés. A minap viszont olyan szépen mosolyogtak rám ezek a kis dísztökök a hipermarketben, hogy gondoltam én is készítek itthon egy asztalra való kedvességet, és így örömömet lelem a Halloween lázban. Néhány hozzávalók beszerzése után, csendesen eltököltem egy szombat délutánon.

20131030-225402.jpg
Szükségem volt:

•3 db dísztökre
•1db arany sprayre
•zsinegre/cérnára
•ollóra
•fekete akrilfestékre
•ecsetre
•ragasztószalagra
•alufóliára
•gombostűre
•kicsi kartonpapírra
•dísz szalagra
•valamint egy nagyobbacska helyre, ahol koszolhatok. Én a teraszt választottam.

Háromféle dekorációt álmodtam meg, amiből a legkönnyebben elkészíthető volt az arannyal lefújt, pici szalaggal a hasán átfogott tök.

20131030-231258.jpg
1. Megmostam a zöldséget, és a szárára kötöttem egy körülbelül 30 centi hosszú zsineget, amin keresztül tartottam, amíg lefújtam az arany sprayvel. 10 perc alatt megszáradt. Igen, közben végig tartottam a levegőben, de nem unatkoztam, mert a szomszéd cica meglátogatott, és elmacskáztam azt az időt.

2. Száradás után levágtam egy akkora darab szalagot, ami bőven nagyobb, mint a tök kerülete. Gombostűkkel rögzítettem a barázdákban, máskülönben lecsúszott volna. (Gombostű helyett használható erősebb ragasztó is, de így nyertem egy plusz díszítőelemet.)

3. Amikor körbeértem, egyszerűen masnit kötöttem rá. Ő kész.

20131030-231440.jpg
A következő áldozatommal már csúnyábban elbántam.

1. Kikapartam a belsejét (itt megjegyzem, életemben először faragtam tököt, de olyan lelkesedéssel, hogy egy evőkanál bánta).

2. Elővettem a fúrógépem, és 4 különböző fúróheggyel tetszőleges elosztásban lyukakat fúrtam bele. Ez eléggé piszkos munka volt, repültek a tökforgácsok mindenhová.

20131030-233156.jpg
3. Ha ezzel végeztem, akrilfestékkel lefestettem. Elég volt egy rétegben, szépen fedte az eredeti színt.

4. A tök kalapját is lefújtam arany színűre, és bár a képen nem látszik, fogóval „U” alakúra meghajlított gombostűt szúrtam bele, ezáltal ő is kaphatott masnit, illetve egy kis kártyát, amire bármilyen szöveget, betűt, vagy üzenetet lehet írni.

20131030-231555.jpg
Ez a dekoráció akár egy őszi esküvőn is megállná a helyét. Készítettem néhány képet úgy, hogy egy kis csokor virágot helyeztem bele. Így is bájos, de világítva is. A töklámpások megvilágítása történhet karácsonyfa izzósorral, vagy gyertyával. Utóbbi nagyobb odafigyelést igényel, ezért örültem, amikor az „kék-sárga” barkácsáruházban rábukkantam egy Made in China LED technológiás műgyertyára, ami nem elég, hogy lobogó effekttel „ég”, csupán 200 forint körül volt! Gyönyörű, békés hangulatot áraszt sötétedés után.

A harmadik dekorációm is végtelenül egyszerű, ámde remegés mentes kezet kívánt.

20131030-225632.jpg
1. A tök hasát körbetekertem ragasztószalaggal, jól belenyomkodtam a barázdákba, az alsó részt beburkoltam alufóliával. Ez a kitakarási művelet.

2. Ő is arany színt kapott a felső részén.

3. Ahogy megszáradt a festék, levettem a fóliát és a ragasztószalagot, majd fél centivel lejjebb ismét körberagasztottam. lélegzetvisszafojtva megfestettem akrilfestékkel az “övét” igyekezve, hogy a vonalon belül maradjak. Akik anno ellógták a kifestő könyveket, azok bajban lesznek, de nem probléma, mert én is helyenként kimentem a vonalból, amit késheggyel visszaszedtem, egyenesre formáztam.
Mivel ez egy szép, tört fehér tök volt, ami illik az otthonunk színhangulatához, az alját meghagytam olyannak, amilyennek Isten teremtette.

20131030-231933.jpg
Egy finom, gondosan elkészített étel jobban esik egy szépen terített asztalnál. Noha legtöbbször nekem sincs időm magazinba illő terítékkel hazavárni a férjem, most mégis megihletett ez utóbbi tök, mint asztal, azaz tányérdekoráció. Fotóztam is néhány hangulatképet. Ha csupán arany köntöst adtam volna neki, és nem bajlódtam volna a fekete övvel, ugyanúgy “mosolyogna” a tányérban. Szép dísze lett az étkezőasztalnak egy erdei csokor tövében, a kellemes, őszi esték hangulatos kiegészítőjévé vált. Nem bántam meg, hogy belefogtam.
Felnőttként is örömmel készítettem el őket, de remélem pár év múlva már a gyermekeimmel közösen dekorálunk egy egy ünnep alkalmával.

20131030-232048.jpg

20131030-232831.jpg

20131030-233016.jpg

Réka

6 Replies to “Utolsó CsütörTÖK”

  1. Szia Réka! Először is szeretnék gratulálni a blogodhoz, nagyon szép és igényes. Amikor pár hete rátaláltam az Instagram profilodra csodálkoztam is, hogy mennyi fantasztikus ötletet osztasz meg és milyen jó tanácsokat adsz, de ennek ellenére nincs saját blogot. Nagyon örülök hogy elkészítetted!
    Igazából én azért írok most, mert lenne egy óriási kérdésem, amivel kapcsolatban állandóan ugyan azt a választ kapom és nagyon demotivál. Ebben a posztban megírtad hogy van dekoratőr szakmád is..Tehát most vagyok 19éves. Idén letettem az érettségit és szeptemberbe elkezdtem egy Virágkötő+Rendezvényszervező+Dekoratőr 2éves OKJ képzést, amit egyszerűen imádok csinálni! És harmadik évbe elvégezhetnék egy lakberendezői képzést is, viszont kétségeim vannak. Nem csak az utóbbi, hanem az előbb felsorolt összes szakmával kapcsolatba. Mindenki azt mondja, hogy nem fogok tudni érvényesülni Magyarországon, mert (idézem) “Itt erre nincs igény” vagy ha akarom vinni valamira ahhoz szükség van “jó ismeretségi körhöz, akiknek van befolyásosuk”. Kérlek segíts és mondd el neked mi a véleményed erről, ha időd engedi 🙂 Előre is köszönöm szépen.

    1. Kedves Maczera94,

      -ne haragudj, hogy így szólítalak, de nem adtad meg a keresztneved. 🙂

      4 kemény éven át tanultam belsőépítész szakon, mire a diplomámat megszereztem. Két év alatt pedig a dekoratőr szakmát. Azt gondolom, hogy egy ilyen hivatásnál szükséges ez az idő. Bevallom őszintén, a “gyors” papír megszerzésnek nem vagyok a híve, mert félő, nem lesznek meg az alapos ismeretek. (Persze iskolája válogatja az oktatási színvonalat.)
      Részben igazat kell adjak az ismerőseidnek, miszerint nehéz érvényesülni. Való igaz a mai gazdasági helyzetben nincs rá túl sok igény, de ez a tapasztalataim szerint pozitív irányú változó folyamatban van. Az ismerettség előnye pedig nem csak ennél, hanem a legtöbb szakmánál igaz. A magabiztosság, és az önbizalom fontos. Bízz magadban, bízz abban, hogy ha ezt szeretnéd csinálni, akkor meg fogod találni az utat hozzá. Sok szerencsét kívánok!

      R.

  2. Kedves Réka!
    Ezúton is gratulálni szeretnék, nem csupán az új – és igazán igényes – blogodhoz, hanem az életstílusodhoz és az értékrendedhez is! Igen pozitívan hat rám – és még megannyi emberre – a kifinomult stílusod, melyet nap mint nap megosztasz velünk. Építőleg hat ez a mindennapjainkra, hogy egy kissé színesebbé tegyük azokat. A tanácsaid, a receptjeid, mind-mind nagyon hasznosak. Örülök, hogy rátaláltam az Instagram profilodra, majd ennek kapcsán a blogodra. Igazi példakép vagy számomra, hiszen olyan életet élsz, amilyenről mindig is álmodtam. Irigykedés helyett hálával tölt el az, hogy mindezt meg is osztod velünk, ráadásul jótanácsokkal is ellátsz. Hidd el, az a tömérdek irigykedő ember is így érez valahol a szíve legapróbb zugában, ám az egoja és a rosszindulata sokkalta erősebb, ennek okán afelé hajlik. Ezen emberek mind magukat minősítik kiállhatatlan viselkedésükkel, ezt nevezik szegénységi bizonyítványnak.
    További sok sikert kívánok a friss blogodhoz, úgy hiszem nagy sikereket fogsz még ezzel elérni! 🙂

    1. Nagyon kedves vagy Roxána!
      Pontosan az ilyen embereknek készítettem a blogot, mint amilyen Te magad is vagy. Számomra öröm, ha mások boldogságához picivel is hozzájárulhatok egy apró kedvességel. Olyan kevés van belőle a mai világban, őrizzük meg magunkban, vagy adjunk belőle másnak is, ha nekünk van elég.

      Köszönöm!
      R.

Szólj hozzá! :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.