Búcsúzni jöttem

Lassan elérkezem a blogom első születésnapjához, ezért engedjétek meg, hogy visszatekintsek az elmúlt évre…
♡ Tavaly októberben, amikor regisztráltam a wordpress oldalára, előtte napokig rágódtam azon, hogy egyáltalán aktiváljam-e az oldalt, közzétegyem-e a legelső bejegyzésem, mert tudtam, hogy az addigi stressztől mentes, békés családi életemre biztosan hatással lesz. Ismerve magam, néha megosztó témákat feszegetek és fogadom az ehhez kapcsolódó olykor negatív véleményeket, amelyek hol majdnem eltántorítottak, hol pedig még több szóra inspiráltak. Gyakran hajnalban főztem és sütöttem a konyhában, volt, hogy reggelig írtam, hogy az új bejegyzésem elsőként olvashassák a feliratkozók, vagy épp egy mozifilm közben sunyiban előkapva a telefonom lepötyögtem egy-egy szót ami megihletett, ami majd mankóként szolgált a következő írásomnál. Sokszor valóságos fanatizmus és munkamániásság lett úrrá rajtam, amit ugyan nem bánok, de felforgatta az életem, amíg nem sikerült egyfajta rendszert kialakítanom a blogolásban.
♡ A tudatosság, és a stabilitás ellenére is voltak kezdetben nehézségek. Mint kezdőt, lelkileg alkalmanként próbára tett néhány sértő szó, de a lelkesedésem egy-egy, olykor kritikán aluli hozzászólás sem csapolta meg, hanem törtettem előre a „fülem befogva”, mert tudtam, hogy a siker titka bár ismeretlen, de a sikertelenségé egyértelműen az, ha mindenkinek meg akarok felelni.
♡ Alig volt három hónapos a blogom, amikor felfedezett a legnagyobb budapesti luxusáruház, és első közös munkánk gyümölcseként megszületett az a szilveszteri bejegyzés, ami a mai napig nagyon kedves a szívemnek. Nem sokkal később, az új évben lehetőséget biztosítottak számomra az első, korlátozott létszámú olvasói estemre, amelyen ugyan azt ígértem, hogy hamarosan követik a többi, hasonló összejövetelek, de az ígéretem sajnos hónapokig nem tudtam beváltani, mert mindig jött valami, ami elterelte a figyelmem a „munkámról”.
♡ Gondok, a családban betegség, ami miatt gyakran ültem autóba és vezettem szinte minden hétvégén 400 kilométert, hogy az időt a szeretteimmel tölthessem. Ez pedig rányomta a bélyeget a kreatív írásra, nehezen jöttek a szavak, nem tudtam belemélyedni az alkotásba, az energiám megcsappant, de abból a maradékból is igyekeztem még adni másoknak, Nektek. Könnyebb és nehezebb időszakok váltották egymást – mint minden egyes halandónál – de a lassú, növekvő tendenciát olykor bizonytalanul, de megtartottam.
♡ Saját tervezésben elkészültek a logómmal ellátott, életem első névjegykártyái, ami extra motivációként szolgált a folytatáshoz.
♡ Egyre több magyar és külföldi céggel dolgozom együtt, hatalmas megtiszteltetésnek veszem a megkeresésük, hogy pályakezdő bloggerként érdemesnek tartanak együttműködésekre.
♡ Számtalan homemade fotózás után elérkezettnek láttam az időt, hogy keressek valakit, aki a bejegyzések vizuális örömökért felelős „minisztere” lesz. Viszont olyan ez, mint amikor a féltett gyermeked átadod a szülőknek, és elmész pihenni egy kicsit a pároddal. Tudod, hogy jó kezekben van a gyermek, hisz’ téged is felneveltek, “valószínű” értenek is a dolgukhoz, mégis szinte minden pillanatban ott járnak a gondolataid, ellenőrizni akarod, hogy mi folyik odaát – ez esetben a kamera másik oldalán. Ráadásul szívesen fotózom én is, ennek bizonyítéka, hogy a gasztro bejegyzéseket megunhatatlan gyermeki örömmel a mai napig én fényképezem.
♡ Önkéntesen részt vettem tavaly karácsonykor a Legyél Te is Angyalka adományozásban, ahol hátrányos helyzetben élő gyermekeket ajándékoztunk meg közel kétszáz társammal együtt.
♡ Felejthetetlen élményben volt részem, amikor meghívást kaptam a Miss Alpok Adria Szépségverseny & Megye Szépe országos döntőjére, ahol a hírességek mellett a zsűriben foglaltam helyet, kiválasztva a legszebb lányt a nemzetközi versenyre.
♡ Közben céget alapítottam, mert mertem nagyot álmodni, és a terveim megvalósításához kellett egy biztos alap. Számtalan baráti és üzleti kapcsolatra szert tettem, amiért nagyon boldog vagyok, mert jólelkű, becsületes és őszinte embereket ismerhettem meg, mióta kinyílt előttem a világ.

Az elmúlt egy évben lelkileg többet kaptam az oldalamtól, mint gondoltam volna.

♡ Megtanultam különböző életkorú és személyiségű emberekkel kommunikálni, megtanultam kezelni az emberi irigységet, a mérhetetlen rosszindulatot, és a lehúzó megjegyzések az idő múlásával leperegtek rólam. Felbecsülhetetlen mértékű pozitív energiát kaptam az Olvasóimtól, talán mert én is igyekeztem mindig hasonlókat adni magamból.
Gyakran tageltek be a közösségi oldalakon a recepteknél, amit mindig mosolyogva fogadok és megköszönöm; de az érzés, amikor a kakaós csiga receptem készíti otthonában a fiatal anyuka a gyönyörű kislányával, és küldi a képet nekem, miközben a pici boldogan gyurmázik a tésztával, nagyon megható.
♡Közel 500.000 megtekintés a világ minden tájáról, 966 hozzászólás, és „150-nél abbahagytam a számolást” privát – és megválaszolt – tartalmas üzeneteket összegezve nyugodt szívvel állíthatom: jól döntöttem, hogy belevágtam. : )
A bloggal valami újat szerettem volna létrehozni, hogy bebizonyítsam, nem minden monogramokat viselő fiatalasszonyka üres és unalmas, mint egykor a matekfüzetem. Hogy újra divatba hozzam az igényességet, a kifinomultságot, az egykori a valódi nőket jellemezte stílust; értékelni egymást, szívvel szeretni és megélni a soha vissza nem térő pillanatokat, valamint újra megszerettetni a konyhában való jártasságot. Mindig meglepődöm amikor megkérdezik tőlem, hogy tudok-e főzni? Nos, én félkezűnek érezném magam, ha nő létemre nem tudnék. (Semmi pénzért nem cserélném el a frissen kisült, forró, olívaolajba mártogatott bagettes hajnali örömködéseket egy tálca házhoz szállított nyirkos sushira.)
Szívesen „beszélgetek” online, viszont egy ilyen felületen eléggé egyoldalú, bár a kommentekkel azért érkezik válasz az éteri vonal másik végéről, ilyenkor pedig újra és újra erőre kapok. Hisz elismerésre, de legalább visszacsatolásra mindenkinek szüksége van. Nagy felelősségnek érzem ennyi emberhez szólni, pláne mert csak tapogatózom, kik és milyen összetételűek lehetnek az olvasóim. Ezért komolyan elgondolkodtam azon, hogy közelebbről is megismerkedjünk…amint megtalálom a módját, jelentkezem a részletekkel! ; )

Ezennel megköszönöm a sok feliratkozást, a több ezer likeot, az ajándékokat, a kedvességet, hogy kíváncsian bepillantottatok a kuckómba, és követtétek a napjaim! Az wordpress pont com oldalt hamarosan megszüntetem, ugyanis nagy örömmel jelentem be, hogy mostantól az új weboldalamon érhetitek el az írásaim! A továbbiakban készülök játékkal, meglepetéssel, valamint a kedvenc évszakomról készült őszi hangulatképekkel, amelyeket szinte naponta frissítek az Instagram oldalamon.
Hétfőtől megkezdem én is a munkával teli “tanévet”. Maradjatok velem továbbra is, hogy értesüljetek az újdonságokról, amiről a „webshop” fülecske már árulkodik… ; )
Köszönöm a munkáját és a példás kommunikációt Cserni Péternek és csapatának, akik néhány hét alatt a felépítették az új wifelifestyle.com felületet. Még apróbb hibajavítások alatt van az oldal, de őszintén remélem, így is elnyeri a tetszéseteket!

Itt az ősz, amit a meleg zokni a lábamon és a kötött pléd előkerülése jelez a kanapén. A nyár nekem olyan, mint egy hosszú hétvége. Nincs kontroll, mindenki megy, és utolérhetetlen. Dugóban ülni a városban rettenet, minden hétvégén Füreden kávézni pedig unalmas. Ezért én személy szerint nagyon örülök annak, hogy jövőhéten végre beindul az élet! Lassan elérnek minket az egyre fakóbb hétköznapok, amiket szeretnék megtölteni továbbra is élettel, meghittséggel és legfőképp kulináris örömökkel, sok-sok mosollyal. : )
Szeptember első hetében érkezem az első lekvárfőzésem fényképes beszámolójával, egy stílus bejegyzéssel, és egy bejelentéssel…

Találkozunk az új oldalon!
http://www.wifelifestyle.com

Réka
Processed with VSCOcam with b5 preset

FittSzerda

Pulcsis jó reggelt Mindenkinek!

Ritka alkalmak egyike, hogy napkelte előtti levegőt ízlelek, de ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy ilyen páratlan látványért megéri világfájdalmával ébredni. Tegnap 4:30 körül keltem; sétáltunk egyet a közeli mezőn, megfigyeltük az ébredő természetet, a pici harmatcseppeket a fűszálakon, a talaj feletti tejfehér párában az egyre gyengülő felkelő Nap aranyló fényét.image_9 image_10fotó 3image_6Céges ügyben volt néhány elintéznivalóm, egyben meglátogattam a családot még a 20-ai fennforgás előtt. Azért jó otthon lenni, mert erre a kis időre elfelejtem az nőcis darabokat, a táska- és cipő kollekcióm sem jön velem, helyettük előkerülnek a sportcipők, oltaltáskák, és felidéződnek bennem a gyermekkorom tornacipős emlékei, amikor nem számított a monogram. Budapesten is vannak reggeli csiripelések, de az otthoni, húsz éves, kora reggeli, csillogó fenyőfák ágairól daloló madarak alatt, bögrével és puha takaróval ücsörögni akkora energiát ad, amelyet semmihez sem tudok hasonlítani, megfelelő szavak híján.image_8

Ahogy lenni szokott vidéken – legalábbis nálunk – nyáron gyakran sütünk szalonnát: születésnapokkor, névnapra, vagy csak úgy vacsorára a család. Személy szerint oda vagyok a zsíros kenyérért, és a sült szalonnáért! Általában két óriási fehérkenyeret tele csöpögtetek úgy, hogy beleharapva a szám szélén is folyik a friss kenyérszalonna zsírja…Na jó, ezt úgysem hiszi el senki, úgyhogy ennyi felvezetés elég is volt.
Viszont ilyenkor másnap különös folyamatot figyelek meg a testemen: a hízékony területeket gyengéden megérintve az ujjbegyeimmel érzékennyé válik a bőr alatti kötőszövetem. Nyomásra kellemetlenül szinte fáj. Ez csak hipochondria, vagy tényleg érzem, ahogyan a bőröm alá rakódott egy kis extra réteg?! (Valaki hozzáértő válaszára kíváncsi lennék, mi ez.) Mindenesetre egy ilyen kiadós vacsora után eldőlve a kanapén rendszerint ezen stresszelek, és kell találnom valami mozgásformát, hogy legalább a lelkiismeret-furdalásom csökkentsem – ha már a testzsír százalékot azonnal nem is. A szalonnázást követő görbe délutánon, csak lányok (anya, keresztanyu, mamika, unokanővérem és én) beültünk az autóba, és elindultunk egy rövid “szellőztetésre” a közeli tavak egyikére.image_1image_11Processed with VSCOcam with b1 presetA szabadban futni szerintem a legjobb. Izgalmas, mert a táj folyton változik, vele együtt a természet illata is. Imádom, ahogyan megcsapja az orrom az nedves fű, vagy épp a víz illata. Sőt, amikor a Margitszigeten futok, szeretem a mellettem elfutók ruhájának friss öblítő illatát! : ) Szeretem hallani a légzésüket, és olyankor nagyon büszke vagyok magamra, hogy én is a futó közösséghez tartozom! Persze most nagy a szám, mert talán 2 hónapja futottam utoljára, ugyanis az edzőm eltiltott tőle. Ennek az az oka, hogy ha a 46 kilómra szeretnék izmot építeni, a túlzásba vitt, hosszútávú, kardio edzéseket el kellett felejtenem, mert az izomtömegem valósággal megeszi. A futás gyönyörűen szálkásít, fogyaszt, de sajnos mondjuk ki: laposít. A kardio edzések jót tesznek a szívizomnak is, valamint az állóképességet is nagyszerűen fejlesztik, de nekem mindenképp ki kell egészítenem célzott alakformáló gyakorlatokkal, hogy megőrizzem a kerek formákat. Épp ezért megkértem a testépítés-fitness sportedző unokanővérem, hogy mutasson nekem olyan gyakorlatokat, amelyeket el tudok végezni a futás után.

Azon beszélgettünk Vele, hogy fontos különbséget tenni a kardio, és az átmozgató jellegű mozgások között. Előbbi a hosszú távú, minimum 35-40 perces mozgás után elindult zsírégető folyamat, utóbbi pedig ennél rövidebb, és azoknak az embereknek ajánlott, akik nem kimondottan zsírégető célból, hanem a fittség és a jó közérzet elérése és megtartása érdekében sportolnak. A részletekbe, mint a pulzus tartomány, vagy futási sebesség nem megyek most bele, mindenki a saját edzettségi szintje szerint válassza meg a futás hosszát és intenzitását.
Én a következő gyakorlatokat egy 2 km-es kocogás után teljesítettem, amit legalább 30-30 másodperces kötelező bemelegítő mozgások előztek meg.

Combok, fenék, vádli, gyerünk!

A feszes farizmok és combokért váltott lábú kitörésekkel haladok előre. A térdeket magasan felhúzom, mint a mocsárban sétáló gázlómadarak… 2×6, azaz 12 lépést teszek meg:

image_5aA kényes belső combok és a még kerekebb fenekekért széles terpeszállásban, kifelé néző lábfejekkel és térdekkel térdhajlítás és nyújtás. A gyakorlatok végrehajtása közben figyelek a helyes tartásra: a csípőt előre tolva, feszes hassal, egyenes háttal, 12 ismétlést végeztem:image_2A vádli izom fejlesztése számomra mindig fájó pont volt az edzések alkalmával. Célzott gyakorlatokkal (nem mellesleg rendszeres futással kiegészítve) látványos lesz a befektetett energia.
Megtámasztva magam egy fánál, (vagy összefűzött ujjakkal, mellső középtartásban, nyújtott karokkal az egyensúlyérzék fejlesztése miatt) 24-szer féltalpra emelkedem lassan, majd vissza:image_3aTapasztaltam, hogy a köredzés szerűen elvégzett gyakorlatokkal változatossá tehetem az testmozgást. Kezdőknek, a futást követően legalább egyszer ajánlatos elvégezni a gyakorlatsort, haladók pedig edzettségtől függően 2-3-4x ismételhetik meg a fentieket.
Minden alkalommal kiemelten figyelek a megdolgoztatott izmok nyújtására, amit nem csak a testem köszön majd meg, hanem a lelkem is azáltal, hogy teljesítettem a napi kitűzött célom, és felfrissülve, elégedetten mosolygom, hogy tettem egy keveset az egészségemért.image_4afotó 1image (2)

Nos, kinézve az ablakon, augusztus 20-án mit is mondhatnék…Én már vártam a nyár végét, mert lassan itt a takaró alatt kuckózós szezon, ráadásul a sok újdonság, munka, izgalom, amikor eljön az én időm, amikor végre kivirágzom!

Jó ünnepet, vigyázzatok az utakon és a tűzijátékot néző tömegben!
Réka : )

Színre szín

fotó 2Mit is vegyünk fel egy ilyen nyári, se ilyen, se olyan időben…Reggel 8-kor kora őszi, hűvös levegőt szippantok be, este pedig szintén visszahűl az idő. Bár még nem temetem a nyarat, de nap mint nap át kell gondolnom mit veszek fel, vagy milyen extra ruhadarabot viszek magammal. Én egy pulcsit választottam, mert nekem a lábam nem fázós, viszont a veséket és a derekat egy nőnek nem árt melegen tartania.
A Bükk-hegység lábánál nőttem fel, a térségben gyakori a mínusz fok télen, de év közben is átlagosan 4-6 fokkal hűvösebb időre számítanak az ott élők. Emlékszem, amikor tiniként télen, a mínusz 14 fokban indultam suliba az akkor menő, a derekat épphogy takaró pufikabátban – amit Apukám mindig is utált, mert nyilván tapasztalt felnőttként tudja mit okozhat egy meghűlt derék, vagy belső szervek. Biztosan ismerős sokaknak az érzés (akiket anyuapu nem furikázott háztól-házig), hogy reggel 7-kor milyen érzés télen, fűtetlen tömegközlekedéssel utazni. Brrr!! Apu mindig azt mondta, aki a fejemre húzta a sapkát, vagy a melegebb, hosszabb – persze otrombább – kabátot rám adta, hogy “Babikám, a hidegben nem divatolunk!” : )
Így 10 évvel bölcsebben, azt mondom teljesen igaza van. Bár – lekopogom – még nem jártam pórul egyszer sem a fogcsikorgató hideg miatt, de évről-évre jobban óvom az egészségem nem csak belülről, hanem kívülről is.

A mostani outfit épp aktuális a jelenlegi szeszélyes és változó időjárásban. Elég egy melegebb pulcsi, vagy kardigán egy rövidnadrághoz, egy zárt cipőhöz, hogy jól érezzem magam, és biztonságban tudjam az egészségem is. Most lehet a legkönnyebben megfázni nem csak az alulöltözöttség miatt, hanem mert a páradús légkörben gyorsabban szaporodnak az egyes megfázásos betegséget okozó bacik is.
Ezúttal is lekerült a tűsarkú, amit egy kényelmes tornacipővel helyettesítettem. Ez illik a laza stílushoz, a színkavalkádhoz, amibe ezúttal bújtam. Bár a már-már mániás szeretetté vált fehér szín szinte minden megjelenésem alapja, szívesen adok hozzá némi élettel teli színt is az izgalmasság jegyében.
A színek és stílusok hatást gyakorolnak viselőjére, ezt magamon is megfigyeltem. Ebben az esetben a fotózáskor lendületesebb voltam, vibráltam, és feltűnt, hogy az Erzsébet téren körülöttem nagyon sokan “felfedeztek”. Pedig amikor fotózunk, nincs sztár allűröm (mondjuk soha), nem keltek feltűnést, hanem csendben és fegyelmezetten végzem a dolgom. De akkor valahogy mégis a környezetem felfigyelt a jelenlétemre. Ezt pedig az kisugárzás mellett egyértelműen a színeknek tudom be.

Kértétek, hogy írjak a színekről pár gondolatot. Kettős érzéssel teszem, egyrészt mert ritkán öltözöm paradicsommadárnak, noha gyönyörű a szemnek, és minden tiszteletem a bevállalós viselőjének, másrészt a blog kezdetén, az első stílus bejegyzésben kikötöttem néhány magam alkotta szabályt, amiben szerepelt többek között az is, hogy nem szeretnék látatlanban több ezer emberre ráhúzni egy-egy öltözködési sémát azzal, hogy osztogatom a tanácsokat, hogy ki mit viseljen. Szívesen teszem ha megkérdeznek levélben, vagy személyesen, de nem ez a fő tevékenységem. Abban viszont egyet kell értenünk, hogy a színharmónia és az egyensúly megléte az öltözködésünkben az egyik legfontosabb alappillér és kulcs a jó közérzetünkhöz. Éreztétek már azt, hogy belenéztetek a tükörbe, és sugároztatok abban, ami rajtatok volt? És olyat, mintha nem is Ti lettetek volna a tükörben, mert annyira borzalmas volt, nem is a ruha szabása, hanem valami más. Bizony, a színek.
Az alkati adottságokat most nem taglalom, talán majd legközelebb, viszont a bőrtónusnak és a színeknek szoros kapcsolatuk van egymással.
Ilyenkor nyáron a legtöbben barnábbak, ezért jól áll egy-egy igen feltűnő darab is. A kevésbé bevállalósak választhatnak maguknak egy semleges színt (ezek például a szürkék, barnák, a bézs, valamint a tengerészkék, aminek különlegessége, hogy mindenkinek nagyszerűen áll – ezeknek a színeknek a különböző árnyalataival lehet játszani bőrszínnek megfelelően) és ehhez a bázis színhez lehet hozzáadni az élénkebbeket.
A hideg típusoknál (mint amilyen én is vagyok) például egy szürke jól mutat a rózsaszín árnyalataival, vagy lilákkal, természetesen az örök feketével és fehérrel. A meleg típusoknál egy középbarna alapszínt lehet fűszerezni akár egy limemmal, vagy narancs és árnyalataival. -Ezek voltak a biztonsági játékosoknak szóló sorok.
Az extrém pillantásokat kedvelőnek gyűjtöttem néhány képet, amely inspirációul szolgálhat azoknak, akik nem kicsit exhibicionisták.:) Megjegyzem csodálatosak, de ha nekem a bal középsőt kéne viseljem egy napra, biztosan robbanna a retinám, és másnap reggelig pörögnék! Viszont ha megnézzük egyenként a szetteket, nem lehet azt mondani egyikre sem, hogy túl sok. Mert bennük van a harmónia, az egység, akár egy citrom-navy-fukszia, vagy épp a lágyabb babaszíneket vesszük szemügyre. Ez ugyanígy a különböző mintákra is igaz.
Körmölhetnék még hosszú sorokat a témában, de tartom magam az elveimhez, különben is, az élet minden területe egy iskolapad, amiből csak úgy nem állhatunk fel akkor, amikor kicsengetnek… A stílusunk kialakítása is ilyen tanulás, amiben sokszor óriásit hibázunk, bőven kapunk “füzetből kilógó kapákat”, de a hibákból való tanulás sokkal célravezetőbb, mint a szájbarágás.fotó 4

Fotó: Pinterest

Az inspiráció montázs után az én szettem egy erősen konzervatív változatnak tűnik, persze minden viszonyítás kérdése, mert ha abból indulok ki, hogy ez a bő pulcsis, lezser öltözködés nem világom, ez esetben én is kiléptem a komfortzónámból, ami mint tudjuk olykor igazán pezsdítő.
Köszönöm Gábornak a fotókat, aki vitathatatlanul visszaadta a múló percek, a nyári naplemente, és a rozézós-beszélgetős este feelingjét.

fotó 2 (2)fotó 1 (3)fotó 2 (3)fotó 1fotó 5fotó 3fotó 1 (2)Mellesleg, ha már színek: épp most főzünk Anyuval almás céklakrémlevest. Recept? ; )

Szép délutánt,
Réka : )

Fotó: Stiglincz Gábor
Styling: One Fashion Angency and Retail
Rövidnadrág: Annaeva
Pulcsi: Aimée
“LOVE” karkötő, amit azóta sem vettem le: NYD
Szemüveg: RayBan
Cipő: Tommy Hilfiger – Köszi Dóri! ; )

 

Csiga, ami finom

photo3Még mindig nem jöttem rá az okára, hogy miért este 10 után kapok ihletet, és állok be a konyhába sütni valamit. És érdekes, hogy csak sütni. A tegnap hajnal 1-kor elkészült kakaós csigáimnak az a rövid története, hogy kezembe akadt a kis doboz holland kakaópor… Találtam a hűtőben friss élesztőt – ami a kelt tészta alapja, a többi pedig már adta magát. Azokból a hozzávalókból szeretek sütni, vagy főzni, amelyek otthon megtalálhatók. Amikor már el kell ugrani valamiért a boltba, tapasztalatból mondom, hogy utána már nem olyan a lelkesedés. Így nagyobb a kihívás, hogy a már meglévő „alkatrészekből” hozzak létre valami ínycsiklandó finomságot.

A kakaós csiga mindig is a kedvencem volt, az eddigi életemben már rengeteget – köztük igazán rosszakat is – megkóstoltam. Szerintem mindenki legalább egyszer találkozott azzal az érzéssel, amikor a kívánatos bolti csigákra ráéhezünk, de beleharapva szembesülünk a valósággal: a kispórolt töltelék bűnével, amit az adalékanyagokkal felfújt ropogós (és üres) tészta próbálja átverni a vásárlót.

Nos, a házi készítésű kakaós csigával, vagy bármilyen más péksüteménnyel ilyen csalódás nem fordul elő.

Gyorsan nekiálltam: összeállítottam, kelesztettem, nyújtottam, kentem, tekertem, szeleteltem (ez utóbbi műveletnél talán értem, hogy a nagyüzemi gyártósoron miért tesznek bele kevesebb tölteléket…folyt a kakaókrém mindenhová) majd egy részét lefagyasztottam szebb napokra, a többit kisütöttem. Illatozott is a ház! : )

A tésztához:

60 dkg búzaliszt
3 dl tej (2,8%-os)
5 dkg friss élesztő
10 dkg vaj
1 csipet só
2 ek. kristálycukor
1 db tojás

A töltelékhez:

10 dkg vaj
8 ek. kristálycukor
4 ek. holland kakaópor

A kenéshez 1 db tojás

 

Egy mély keverőtálba öntöttem a mikróban meglangyosított tejet, belemorzsoltam és elkevertem benne az élesztőt.
-Hozzáadtam a 10 dkg felolvasztott margarint, a sót, a cukrot és a tojást is.
-A KitchenAidem dagasztóvilláját előtúrtam a fiók mélyéről, a gép táljába öntöttem a lisztet, majd hozzá a fenti keveréket, és 4-5 perc alatt a gép selymes és rugalmas állagú tésztává összedolgozta a hozzávalókat. Ezután konyharuhával letakarva kelesztettem 45 percig.
-Lisztezett deszkára borítottam a kétszeresére kelt tésztát, és nagyjából 2-2,5 centi vékonyra kinyújtottam. (Elég nagy lett, nagy gyúrótábla kell hozzá!)
-A vajat egy tálban kikevertem a kakaóval és a cukorral, majd egyenletesen a tésztára kentem könnyed, simító mozdulatokkal. Nekem kissé sűrű volt a krém állaga, ezért nehezen tudtam kenni, de ezen 10 másodpercnyi mikrózás segített. (Dermedt volt a vaj)
-Szorosan feltekertem, 2 cm széles szeletekre vágtam, sütőpapírral bélelt tepsin további 15 percig pihentek a csigaformák.
-Az idő letelte után tojással megkenve őket, 180 fokos hőlégkeveréses sütőben 12 perc alatt aranyló barnára sültek.

photo2 photo4 photo7 (2)photo5

Végül rájöttem miért éjjel sütök. Mert akkor vagyok önmagam. Ekkor dobom a szennyesbe a ruháimmal együtt a napi gondoldatokat, elengedem a történéseket, a városi forgatagot, csend van, és kellemes hőmérséklet a sütő mellett is. Nincs szebb a szikrázóan világos konyhánál, na de az esti fények, amelyek a konyhapulton, vagy a rozsdamentes eszközökön csillannak, valami különleges intim kapcsolatot teremtenek a „Chef” és konyhája között. Annyira vonz ez, hogy ezért a látványért, ezekért az érzésekért örömmel megnyújtom a napi időkapacitásom, és sütök hajnalok hajnalán.

A csigák fegyelmezetten megvárták a reggelt, hogy az asztalra kerülhessenek egy kis levendulás porcukorra meghintve, hideg tejjel tálalva. Puhák maradtak, de egy rövid, 20 másodperces melegítés újra frissen sült, illatozó kis csigákká varázsolta őket.

Csodás hétvégét kívánok!
Réka

(A fentiekben nem a diétázók blogbejegyzését olvashatták) : )

photo6

Instakrém

 

Egy hét csend az Instagram oldalamon, és már hiányolnak – ami azért nagyon jólesik, köszönöm! : )

Megvártam amíg lemegy a fesztivál láz, nem volt kedvem végigpörgetni az instát és a facebookot, hiszen ugyanazokat láttam volna. Remélem mindenki jól érezte magát, és ép bőrrel megúszta a gumicsizmás bulit– ha már szárazon nem is?! : )
Ez idő alatt szándékosan teszteltem magam, hogy le tudok-e jönni erről a garantált függőséget okozó online drogról. Jelentem: igen! Le bizony. Sőt, nem csak redukáltam magam, hanem kissé meg is változott a véleményem az applikáció hasznáról és a felhasználók összetételéről. Hogy mit láttam az elmúlt időkben, mit tapasztaltam a saját bőrömön, mit éreztem az elmúlt egy hétben? Leírom:
Mondhatnám azt is, hogy csendes szociológiai tanulmányt folytattam a hét napos szünetem alatt. Törölgettem régieket, bekövettem inspiráló újakat, elhűltem képmutatásokon, csodálkoztam emberek briliáns kreativitásán, valamint homlokon csapva magam, fogtam a fejem ostoba képi és szöveges megnyilvánulásokon. Több csoportba lehetne sorolni a instagramozókat, de nincs jogom megtenni, mert elvégre a saját oldalát mindenki a legjobb tudása szerint tölti meg taralommal, amibe beleszólni nem illik és felesleges is. Olykor én is követek el olyan képeket, amiknek utólag semmilyen hasznát nem látom; ezeket vagy már eltávolítottam, vagy annyira ragaszkodom valamiért hozzájuk, hogy nem tudok megválni tőlük. De női mivoltomra hivatkozva bizonyos határokat, az ízlésesség kereteit és az értékrendem alkotta szabályokat mindig betartom:
-Nem kell 4-5 ugyanolyan selfiet készíteni és mindegyiket feltölteni 3 óránként. Önportrékat mindenki készített már, de a kulcsszó a mértékletesség. Egy egészséges lelkű nő szereti magát, de ha fejben is épek szeretnénk lenni (látszani), kontrollálni kell magunkat a külvilág előtt, mert ők a képekből ítélnek meg bennünket – gyakorta helytelenül.
-Kitekert pózokban, a domborzati viszonyaimat mutatva, aktuálisan medence, vagy épp valamelyik természetes víz partján gyűjteni férfiaktól és nőktől az elismeréseket. NE.
-Összecsapott „gasztro fotókat” készíteni csak azért, hogy „becsekkoljak” a menő étterem egyikébe. NE.
-Utazni, vásárolni és/vagy mindig boldognak látszani. Fárasztó. Ez utóbbiból vannak a legtöbben, pedig olyan hamis ez a kép, mint a turistaközpontú tereken a rámenős táskaárusok portékái. És mégis annyian bedőlnek a filtereknek, amit sokszor ok nélkül irigyelnek – rosszabb esetben másolni kezdenek, tönkretéve ezzel értékes baráti-, vagy párkapcsolatokat, mert belehajszolják magukat olyan életbe, amilyet nem nekik írtak.

Konklúzió: az Instagram (és a Facebook) sokak felhasználási módja szerint like vadászat, bókok begyűjtése, követők vásárlása, kunyerálása az egymással való versengésért, és súlyos önértékelési problémák gyors eredménnyel kecsegtető kezelésének helyszíne. Elszomorító, hogy a követők jobban kedvelik azokat a fotókat, amelyeknek nincs mondanivalójuk, amelyek csak a jólétről szólnak, a luxusról, az álomvilágról, designer hashtagekkel, mintsem egy valós munkaeredményről, vagy egy őszinte pillanatról, művészi felvételről. Miért? Miért csak korlátozott számban kell ma az érték, a mögöttes tartalom? Miért elég egy tükrös selfie, vagy két virsli láb, opcionális panorámával a háttérben több száz likera? Vagy egy LV doboz (tök mindegy mi van benne)? Mondjuk tudom a választ, de áltatom magam, hogy talán nem a felgyorsult világunk miatti egyperces, felszínes, vizuális információcsere éhségünket elégítjük ki.
Mindezeket látva feltettem magamnak a kérdést, hogy ezeknek a lányoknak, nőknek, anyukáknak (és nekem) miért van szükségünk arra, hogy több száz, ezer, ne adj’ isten tízezer ember belelásson a mindennapjaikba, hirdessék a jó életet, kitéve magukat egy vagyonosodási vizsgálat rizikójának a milliós havi költekezések miatt, az utazások miatti  betöréses lopásnak – mert becsekkolnak a reptérre már a külföldre induláskor. Legyünk már okosak. Mellesleg Monica Bellucci, vagy Sophia Loren nem tekergett a medenceparton, nem online töltötték a fiatalkorukat (OK, akkoriban még nem volt ilyen a technikai háttér), nem volt hyaluronos szájuk és szilikonjaik húszévesen, mégis döglöttek utánuk a férfiak! Mert igazi nők. A titokzatos, intelligens és elegáns fajtából. Az én felfogásomban ma is ezek a tulajdonságok testesítik meg A Nőt. Nem a szelfi és a non-stop babával pózolás csak, hogy bemutathassam az új ruhám, vagy a nappalim. Nekem is furcsa, hogy pont én írok erről, mert nemrég még bennem is voltak ilyen hibás „gének”, de szerencsére hamar rájöttem, hogy mindezek csak energiát felemésztő képek, csak vetítés. Mert én is mosogatok itthon, megbüntetnek gyorshajtásért, lepattog a körömlakkom ablakpucolásnál, és nem mindig tip-top a megjelenésem, olykor házisárkány vagyok, vagy elfelejtem miért indultam el a boltba.

Nem is gondolnánk mennyi értékes időt elvesz az állandó nyomkodása a telefonnak, hogy azt figyeljem mit fotózzak ma le, ami a népnek is tetszene. Ha egy hétre is, de letettem a telefont és az állandó postolás lappangó stresszét. Kezdetben ugyan enyhe elvonási tüneteim voltak, gyakran néztem a telefonom, de a hét vége felé már az sem érdekelt különösebben, nem kaptam sikítófrászt, hogy lemerült a mobilom és nem volt nálam töltő. Imádtam! Szabad voltam!
Száz szónak is egy a vége: szélmalomharcot folytatok már megint. : ) Bevallom a retinámnak fájdalmas volt a visszatérés a szeretett instagramra, de tanulságos volt ez a szünet. Rájöttem arra, hogy gyönyörű az élet akkor is, ha a telefon nincs a kezemben, hogy meg lehet élni úgy az élményeket, hogy nem fotózom le, miközben biciklizem a Római part felé, vagy roséval a kezemben nem fotózom le a naplementét. A rövidke életünk legcsodálatosabb pillanatai ezek, amikért érdemes másnap felkelni és elindulni, de ezek a mi, személyes pillanatainkat teszik széppé, nem másokét, legfőképp nem egy kijelzőn keresztül. Hagyjuk hát meg magunknak, de legalább a feltöltés előtt disztingváljunk. Viszont ha már fotózunk, csücsörítés helyett mosolyogjunk legalább a szemünkkel, és legyünk kicsit kreatívabbak – ezek mindenkinek sokkal jobban állnak, mint a pucsítás.Processed with VSCOcam with f2 preset

Nekem nem az a fő munkaköröm, hogy szép legyek és szexi, hanem elérni az általam kitűzött céljaim, amivel majd minden bizonnyal többféle jelzőt és elismerést is bezsebelhetek. Nem vagyok alapvetően az emancipált nők mellett, akik karrieristák és a férfiakat eltiporva keményen törtetnek az egekig, hanem a klasszikus fajta, aki a család összetartása és a háziasszonyi szerep mellett hisz az önmegvalósításban is, mert elismerésre már gyermekkortól kezdve mindenkinek szüksége van nemtől függetlenül. Azt mondhatom, jó úton haladok, mert pár napja cégvezető lettem a saját vállalkozásunkban, ami az első lépcsőfoka annak az alkotói tevékenységnek, amelyet már nem tudok sokáig titokban tartani. : ) Nekem most ez a legfontosabb, ezért nem tudok mindig online lenni és fotózni, pedig szeretnék! Még egyszer köszönöm, hogy számoltok velem, fontos vagyok Nektek! Szeretni és szeretve lenni a legjólesőbb érzések egyike. ❤
Hamarosan fogom tudni viszonozni ezt a sok kedvességet, mert az otthonotokban leszek, mindig Veletek, mellettetek… ; )

Csak, hogy valami hasznossal zárjam a bejegyzést, megosztok Veletek egy isteni receptet, amit még az eperszezonban készítettem el. Egyetlen, gyors mobilfotó készült erről a jéghidegen fogyasztandó túrótortáról, úgy gondolom ebben a harminc akárhány fokban épp aktualitását éli, érdemes meglepni vele azt, aki fontos számunkra. Kívül ropogós kéreg sül rá, belül a habos, könnyű, vaníliás túrókrém vár kóstolásra. A meleget árasztó laptoppal az ölemben most nem pötyögöm le a receptet, ezen a linken fotókkal szemléltetve könnyen kivitelezhető.

Szeretettel,
Réka : )fotó

 

Első látásra

reka1Huszonnyolc hosszú évet kellett várnom arra, hogy a világ különböző pontjain látott szebbnél-szebb nagyvárosok, türkiz árnyalataiban pompázó óceánpartok, gránitsziklák, vagy épp kopár sivatagok luxusa után élőben is megcsodálhassam kis országunk egyik nyári szenzációját, a tihanyi levendulamezők virágzását. Pedig nyaranta rengetegszer járok a balatoni Provanszban, de eddig még nem volt alkalmam élőben megcsodálni az ottani izzó levendula színeit. Micsoda illat, micsoda színek! Szemnek és léleknek egyaránt nyugtató helyszínen fotóztuk a hosszú idők utáni stílus bejegyzésem.
Kár, hogy nem találkoztunk korábban Gáborral, akiknek ezeket a gyönyörű képeket köszönhetem, mert akkor egy programajánlót is becsempészhettem volna, ugyanis épp ekkor tartott a Tihanyi Levendula Fesztivál. Mi is csak dolgozni ugrottunk le azon szombat délutánon, így nekem is jövő ilyenkorra biztosan megvan a programom!
A magamnak engedélyezett nyári szünet miatt is már rég jártam a ONE Fashion üzletében, mégis azóta valami nem változott: a lányok ugyanolyan kedvesek és segítőkészek, a kizárólag magyar tervezők ruhái, kiegészítői pedig folyamatosan frissülnek. Mind közül ezt a szettet választottam ki, hogy visszaadjam a helyszín romantikus hangulatát. A játékosságot, ami a csipkében köszön vissza. A szoknya légiességét, ami a szabadságot, könnyed, nyári szellőt idézi. A borítéktáskában pedig egy leheletnyi szín, a pasztell kék egy olyan hűs árnyalata, amely nem lép “kölcsönhatásba” az uralkodó levendula lilával, mégis a letisztult fehéret minden alkalommal tökéletesen kiegészíti.
A fotók hangulatáról nekem egy meghitt, rizspapírból készült lampionos kerti esküvő jut eszembe, ahol minden csupa fehér és bézs. A tömör fa asztalon csipkés tortapapírból készült dekorációk és kézzel írott névtáblák pihennek, egy-egy kicsi levendulacsokorral a hófehér porcelántányérok közepén… Az, hogy menyasszonyként, vagy vendégként gondolkodom-e ezen, nem tudom. : )

Most pedig képzeljétek el a levendulák friss illatát, vegyetek egy mély levegőt és induljon kellemesen a hét, ami számomra is rengeteg, izgalmas munkával fog telni.

levendula-149levendulalevendula-3reka9levendula-148reka6taskalevendula-2Köszönöm a munkát:

Zsótér Bíborkának, aki a szabadnapjából lecsípett a kedvemért másfél órát, hogy az Aréna M.A.C-ben elkészítse a gyönyörű, témához hű sminkem.
Vogl Borcsának, az újonnan nyílt HairSpa szalonban dolgozó haj stylistnak, aki tényleg rácáfolt arra, hogy a besütött hajam nem tart tovább 1 óránál – másnap ugyan ebben az állapotában keltem ki az ágyból!
A ONE Fashion Agency & Retail-nek a ruhákért,
valamint Gabor Stiglincz Photography-nak, akinek türelme és rugalmassága nélkül most csak egy üres, szavakkal teli hasáb lenne látható az oldalon – és akivel azóta már további két anyagot is fotóztunk, hogy fejlesszük a szépérzékünket. ; )

Csodaszép hetet kívánok!
Réka

Top – Zoe Phobic
Szoknya – Dora Abodi
Táska – Celeni
Gyűrűk – Balilla

 

Vakáció


Ölemben a laptopom, kezemben egy jéghideg Cider, és – meg sem merem számolni hány nap után – újra itt ücsörgök az íróasztalom előtt. Nyár van, ami nálam (is) gyakori, kötetlen és kiszámíthatatlan programokkal telítődik, munkával zajlik, nem beszélve, hogy “bloggerként” ez az első nyaram, ami némi plusz elfoglaltságot, meghívást is tartogat, tartogatott és minden bizonnyal ezután is fog tartogatni. Ebből kifolyólag nem mindig halad minden a terveim szerint, nem tudok leülni a gépe elé, amikor jön az ihlet, pedig akadt volna pár betűnyi gondolatom az elmúlt hetekben: családot látogattam, barátnős hétvégét töltöttem a Balatonon, paradicsomot ültettem, kapcsolatokat építettem. Nekem kicsivel korábban kezdődött a nyári szünet, ami úgy gondolom mindenkinek jár, mentegetőzés nélkül. Az öntörvényűségem egyik online is felfedezhető bizonyítéka az oldalamon is megmutatkozik, miszerint akkor szeretek írni, amikor úgy érzem, amikor jól esik és amikor van olyan téma, ami említésre méltó. Így bárki akár tótágast is állhat, vagy élve eltemethet amiatt, hogy nem frissítek gyakran, de mivel a saját elveim és felállított szabályaim szerint élem az életem, és az utóbbi néhány hétben ismerőseimtől, barátaimtól kapott “ne tervezz!” ; “légy önmagad!” ; “éldd meg!”  jelmondatokat követem, így nem tudom átérezni a lecseszés súlyát, mert először is nekem az írás egy karitatív hobbi, ami mellett azért párhuzamosan futnak a hétköznapok is. Most az inspirálódás időszakát élem, ami mellett a családi és baráti kapcsolataim építem és ápolom, nem utolsó sorban élvezem a nyár adta lehetőségek minden cseppjét…hamarosan úgysem lesz erre időm.
Bárcsak már nyár vége lenne! Olyan sokszor vágyom erre, ugyanis addigra már más lesz a prioritás, mindenki előtt nyilvánvalóvá válik majd a háttérben zajló és az energiám olykor csapoló munkám gyümölcse – na de ennyi elég a morzsálásból. ; )

Az elmúlt hétvégén a Dorka Petrity Pop Up Sale-en én is részt vettem. Segítettem az előkészületekben, betekintést kaptam a munkájába, vagy épp egy teljes napját végig kísértem. Beültünk az autóba, legurultunk 2 napra Füredre, terveztünk, lelkiztünk, pihentünk, és fejben dolgoztunk, mert mindketten kreatív emberek vagyunk, akiknél nincs megállás.

Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with x1 presetProcessed with VSCOcam with x1 presetRengetegen voltak péntek 13-án az üzletben, a nyitás pillanatában is már telt házas volt a buli, ami a Művésznő tehetségét egyértelműen alátámasztja. Dorkával ha jól emlékszem több mint fél éve találkoztunk először, azóta jobban megismertük egymást, rengeteg közös van bennünk, amit jólesik néha kibeszélni. Minden elismerésem az övé, amiért húszas évei elején ennyire határozottan és céltudatosan, no meg kreatívan valósítja meg álmait. Inspirál engem, hogy én is tegyem ezt az enyéimmel.

10423776_647829455301134_8599858004583170181_n(Fotó: Ora Hasenfratz)

image_9Processed with VSCOcam with f2 preset

Viszont ha már fényképes visszatekintésről szavalok, hadd osszak meg egy kellemes helyet, kedves kis országunk egyik szegletéből. A pünkösdi hétvégét egy valóságos kis ékszerdobozban töltöttük. Mind a város, mind pedig a hotel azt adta nekünk, amit vártam. Csendet, lusta napokat, kikapcsolódást, madarak énekét a Lajta patak partján, mindezt nyugati igényességgel, kimagasló figyelmességgel, az osztrák és szlovák határhoz közeli Mosonmagyaróváron.  A három napos program a kulináris élvezetekről és a tényleges pihenésről szólt. Néhány fotóval idézem fel az elmúlt hetek napjait egy rövidre szabott bejegyzésben, azután beállok a hűs zuhany alá, aztán in medias res vetem bele magam a munkába.

Processed with VSCOcam with t1 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetfotó 5 (3) Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetimage_3Processed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetProcessed with VSCOcam with f2 presetKöszönöm szépen a  Hotel Lajta Parknak, hogy vendégül láttak minket a lakosztályukban, az ünnepre való tekintettel is rugalmasak voltak a foglalást illetően, készségesek voltak, valamint megleptek egy maradandó emlékkel – ami nem csak a névre ( illetve “blogra” szóló) belépőkártyában mutatkozott meg, ami nagyon jólesett a kis lelkemnek! Reggelente gazdagon terített svédasztal, lenyűgözően tálalt vacsorák járultak hozzá a diétás szabályaim megszegéséhez a három nap alatt…: )

 

Most pedig vissza a hétköznapokba – hamarosan jövök egy kis stílus bejegyzéssel!
Szép hétfőt, kellemes hetet kívánok!

Réka : )

 

 

15 perc karácsony

DSC02355 Volt itthon egy utolsó darab banán…a többi pedig mindig van itthon. Így sütöttem megint valami jót, amit kötelező másoknak is elkészíteni, ha van rá 15 perc! Illetve pontosabban annyi idő, amennyi alatt felmelegszik 180 fokra a sütő. Így június kapujában eleinte kissé ambivalens volt a sütőből kiáramló langyos fahéj illat, mert egy az egyben a karácsonyi készülődést juttatta eszembe. De egy kellemes nosztalgiázásra mindig van jó alkalom, nemde? : )

Banános-kakaós extra puha zabpehely keksz

Hozzávalók 9 darabhoz (ami még melegen elfogy, szóval nyugodtan lehet dupla adagot készíteni)

1 érett banán
1 evőkanál folyékony halmazállapotú kókuszzsír
1 ek. méz
2 csapott ek. holland kakaópor
1 kk. vanília esszencia
1 kk. sütőpor
1 kk. fahéj
csipetnyi só
zabpehely

A banánt villával összetörtem egy tálban, majd hozzáadtam a többi alapanyagot is. Valamint egy jó adag fogalmamsincsmennyi zabpelyhet. Úgy 1 csészényi lehetett, csak szemre adagoltam. Az a lényeg, hogy tömörséget adjunk az egyébként lágy masszának. Evőkanállal sütőlapra adagoltam, majd 15 perc alatt megsütöttem őket. Mennyei. Azt hiszem paleo. De ha a zab miatt nem, kit érdekel!? : )
Apró kedvesség az ízlelőbimbóknak, figyelmesség az emésztésnek. Szalaggal átkötve, ajándéknak kiváló, a reggeli italok mellett pedig büszkén pózol. Szegénykém nem egy tetszetős nasi, de az ízével, a csupaszív beltartalmával engem levett a lábamról. És nekem ez a legfontosabb.

Egészségetekre!
Csodaszép napot,
Réka : )

 

aDSC02364

Virágnyelv

Pontosan húsvétkor kezdődtek a problémák, amikor egy szép délelőttön a tenyeremben tartottam az életem – és annak megrontóját – aminek a lelke egyszer csak darabokra hullott… Próbáltam újraéleszteni, babusgatni, megmenteni, de a beltartalom rohamos léptekben a halálára készült. Murphy törvénye utolért. Elromlott, mert nem vigyáztam rá. Elromlott, mert más fontosabb volt, mint ő. Elromlott, mert túl sokat vártam el tőle, kínoztam, nyüstöltem, kierőszakoltam belőle a maximumot. Amikor az ember látja, hogy itt a vég, hirtelen mindent elkövet annak érdekében, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot. Biztonsági mentések sorát elvégzi, menti a kapcsolatokat, fotókat, emlékeket és azokat, amik még menthetőek. Szakértők, vagy kevésbé szakavatott emberek véleményét kikéri, miközben ép ésszel tudja, hogy nincs tovább: el kell búcsúzni egymástól.
Nem frissítettem gyakran, mert mindig akadályokba ütköztem. Nem tudtam felhőtlenül létezni és örülni az élményeknek, megosztani az impulzusokat, mert nem volt biztosított a háttér és az eszköz. Nem hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet, mint annyi mindenkivel. Ördögi, huncut mosollyal ki kell mondjam…

…meghalt a telefonom.

Napokig nem voltam érdemben elérhető, csak percekre, ami kezdetben eléggé megviselt, pláne mert az életem a mobilomon van, azon keresztül dolgozom, parkolok az autómmal, frissítem a blogom, készítem és szerkesztem a fotóim, navigációs segítséget kérek tőle, általa kommunikálok a családommal és a barátaimmal. Amikor dugóban ültem, mindig “ő” segített eltölteni az időt: zenét hallgattam rajta, olvastam az e-maileket, néztem a hétvégi időjárást. Az életem részévé vált. Micsoda közhely, de milyen igaz: az ember addig amíg adott számára valami, nem fogja fel az értékét annak, amit a kezében tart, vagy amiben él. Amint az megszűnik, kikerekedett szemmel esik le a tantusz, hogy egyedül maradtunk a világban. Legalábbis én így éltem meg. Már majdnem olyan volt ez, mint egy szakítás. Tudom, nem helyénvaló emberi kapcsolatokkal egy kalap alá venni egy telekommunikációs eszközt, de valljuk be, ezzel a tenyérnyi kütyüvel lassan több időt töltünk, mint a szeretteinkkel. Pláne a mai generáció, aminek nagyjából én vagyok a “vége”, azaz a tőlem fiatalabbak abszolút függővé válhatnak, a harmincas korosztály talán már le tudja tenni a kezéből úgy, hogy nem gondol arra, “posztolni kéne valamit az Instagramon”.

Azt kell mondjam, napokra visszakaptam az ÉLETem. Mondom úgy, hogy most is online felületre írok, és változatlanul ebben látom a jövőt, de mondom úgy is, mint a homokozóban felnőtt gyerek, és nem tabletes Vuk-on. Amikor a dugóban hazafelé nem tudtam nyomkodni a telefonom, kénytelen voltam figyelni a környezetemre. Megfigyeltem az embereket a zebrán, próbáltam olvasni a szemükből, figyeltem az utcákat szegélyező házak ablakait, az üvegtetőmön át a felhős égboltot és a csepergő esőt, a Lánchíd pilléreit alulról, amikor áthaladtam alattuk. Csodálatos pillanatok ezek.

Persze nem engedhetem meg magamnak, hogy telefon nélkül legyek, elvégre már nem élünk a “3210-es őskorban” (de szép is volt, amikor csak kígyós játékkal lehetett elütni az időt suli felé a buszon) tehát már újra elérhető vagyok, újra itt pihen mellettem egy alma, de valami változásnak indult, amit folytatni szeretnék. Nem szabad ennyire alárendelnünk magunkat a technikának, bármennyire is szeretnék tőlünk, földi halandóktól elvenni a gondolkodási képességünk egyre nagyobb részét.
Valamelyik nap megdöbbentem magamon, amikor azért nem ültem be az Arany János utcába ebédelni egyedül, mert eszembe jutott, hogy nincs használható mobilom, és nem lesz mit nyomkodni evés közben… Szégyen, hogy itt tartunk! Azért írom többes számban, mert bizony kétoldalas tükröt tartok magam előtt. Egy másik nap pedig arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő asztalnál ülő két barátnő amint helyet foglaltak, az addigi csacsogást felváltotta a síri csend. Odanéztem és szomorúan láttam, hogy mindkettő szájában a okostelefonja, amin épp chateltek egy harmadik -illetve negyedik – féllel, aki nincs is jelen. Ahelyett, hogy egymással beszélgettek volna. : ( (Én vagyok maradi, vagy ez tényleg gáz? – már bocsánat a szlengért.)

Összegezve, lehetőségem nyílt az elmúlt napokban minden zsigeremmel megélni az élet értékeit: hétfő délelőtt például egy nagyon kedves Olvasómmal kávéztam együtt a kedvenc bisztrómban, ahol kivételesen nem az online mozgásokat néztem, nem fotóztam le azt, hogy épp mit eszem és nem töltöttem fel az Instagramra, hanem maximálisan odafigyeltem a partneremre, őszintén beszélgettünk mai, értékes témákról egy kapucsínó, limonádé és egy croissant társaságában. A telefonom kijelzője helyett arra a gyönyörű csokorra pillantgattam, amelyet Renkától kaptam, aminek páratlan szépsége még itthon is örömet okoz ha ránézek. Nem készítettem róla mobilfotót a helyszínen, hanem a szememmel fényképeztem le, ahol örökké friss, illatos csokorként fog élni, ami megédesítette az esős napok utáni első ragyogó tavaszi szellőt és a napsütötte asztalunkat a teraszon… Ezek azok a momentumok, amelyeket egy meghibásodott telefon sem vehet el tőlünk. Sőt, senki sem. Amikért nagyon hálás vagyok.

Ennek a impressziónak kapcsán pedig inspirálódtam az interneten, és egyben legyen is a soron következő bejegyzésemnek a témája, hogy miként lehet ízlésesen átadni, szállítani, dekorációként használni a természet változatos kicsi kincseit. El lehet szakadni a klasszikus porcelán vázától – noha az én virágaim is most abban illatoznak – de nyitott vagyok az újra, és ha erre másokat is inspirálhatok, vagy jó kedvre deríthetek, miért ne osztanám meg a következő virtuális csokrokat?!

Kommentár nélkül, vegyünk egy nagy levegőt és…

6fa9aa5d13a3a760f28cb81978a7b8f2 0da32899ef9833e3a0ecc5726b94fad3 8e274d0d5edd621691893ddd2ec5847e 10a179b4120e70ee20ebd763f04bc0dc 74b969e44b18a9bd4f7a7c062f2cb643 170ac6fe9b3328baca7b2a7cbd35b636 b0d9c94a9e9896f8c1a8687dcacc8b8f 92635a7652920c35194c217ff9a172616592822da01f2a7b8a883a7fcf3ab1f1 321263176639500216c78b25d847eef5fafd34955fd01b8c4d307002d2250835 7e4c722f267102c02fcebd4bf212efc1 d948b348bcd90c131cb5c7a466fee09d ad2acebee332cbca0f6f9f6774c37797c18fdcdf62166cb77505e6a6b8147ba4 d48c9eb6481efe7f6fbf625be7053fb6da5ccb4da18f3149af6a1bd5c89d7d98fdf9cae7e2230497b0a0e47c677abdb8 e1ec77a4b1f40c07747e3c0c0d27d4f7 e7c0cecca3439ea373c9ad67790b340a2fad34c946b457f8ba50205c800125341ff57fea597e6a083fb7859b02ec53cb2fec1eb80b1a905669ac2deb798ecafe8b542dac20da10ad89e1daaf48f2c801b719e6f4ef43203f2fff0bf08dc48996c1fd25d1a5f4353d8a383d0b18953e06e5fcbd81a3c0a5ddfb42060eed9a45ed

…induljon frissen ez a közel harminc fokos csütörtöki nap.
Réka : )

 

Büntetlen örömök

Ismét egy gyors receptet fogok megosztani Veletek, leginkább a túrót kedvelők örömére. Jómagam az utóbbi időben nagyon rákaptam erre a proteinben dúskáló tejtermékre, és nagyjából addig tömtem is magamba jóízűen, hajnalok hajnalán a laptop előtt, amíg tegnap bele nem mélyedtem a vércsoport diéta rejtelmeibe. Ami többek között kimondja, hogy nekem elméletileg nem lenne szabad tejtermékeket fogyasztanom. Nem tudom van-e olyan Olvasóm, aki a vércsoportja szerinti étrendet követi, ha igen, kíváncsi lennék a véleményére, hogy van-e valóságalapja ennek a rendszerezésnek, még mielőtt végleg megvonom magamtól az imádott paradicsomot, a banánt, vagy épp a listán szereplő kesudiót. Mindenesetre eddig is éreztem, hogy bizonyos ételekre nem reagálok olyan jól, mint más, úgyhogy tegnaptól elkezdtem az A vércsoportosok számára ajánlott élelmiszerekből összeállítani a napi betevőm.

Mindig kell lennie itthon a reggeli kávé mellé egy kis harapnivalónak annak, aki korán kel és nincs ideje reggelizni, ezért számtalan variációt készítettem már a “problémára” a sós grissinitől az édes kekszig. A most következő muffin papírba csomagolt csoda egy olyan édesség, amit büntetlenül falatozhatok akár éjjel is – amennyiben épp szemet hunyok a szegény tiltott túró felett.

10 perc “előjátékkal”, 35-40 perc sütéssel egy liszt és cukor nélküli sütemény született, amiből egy olyan férfi is repetázott, aki egyébként sem a nyírfacukrot nem tolerálja, sem pedig a kókuszt, ami erősen a recept szerves részét képezi. Ezt az adagot elsősorban a kedves szomszédoméknak sütöttem, és hamar elfogyott. Túl hamar. : )

Hozzávalók:

2 doboz (2×180 g) túró – minél rusztikusabb legyen (rögösebb)
5 púpos evőkanál nyírfacukor
5 evőkanál kókuszreszelék
1 vanília kikapart magja és/vagy 2 kávéskanál vanília kivonat
6 db tojás
4-5 evőkanál tejföl
1 evőkanál kókuszzsír 
Tetszőleges mennyiségű mazsola. (Én aszalt cseresznyével gazdagítottam)

Az aszalt gyümölcsöt pár percre vízbe áztattam, addig a hozzávalókat a tojások sárgájával összedolgoztam. A tojások fehérjét kemény habbá vertem, és az aszalt cseresznye hozzáadása után nagy mozdulatokkal beleforgattam a tésztába. Muffin papírba porcióztam háromnegyedig, majd 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 35 perc alatt megsütöttem. Közben gyönyörű duci lesz, de ahogy kiveszem a sütőből, kissé összeesik. Viszont ez az ízélményen !semmit! sem változtat. Tovább lehet gondolni egy kis extra citromos túrókrémmel a tetején, vagy valamilyen gyümölcshabbal.

Puha, illatos, ruganyos. Három darabot megmentettem belőle a fotózásra, amiből végül csak kettő maradt a képhez…2 perc múlva egy…se. : ))

new-palAz eredeti receptet itt olvastam, amit a saját képemre formálva adtam tovább most Nektek.
Jó étvágyat hozzájuk!

Réka : )